Eötvös Károly: Répa Rozi története 1905

Mógor és Fümag szó nélkül fölálltak. magukra kerítették a szűrt, hónuk alá vették a puskát s mentek utjokra.
Sobriék pedig ettek, ittak, jól mulattak, jól aludtak.
Csak a vezér nem aludt. Fejét könyökére hajtá s nézte azt a barna faggyugyertyát, mely ott sercegett előtte s melynek kanócán izzó gombák alakultak a halavány lángtól. Senki se merte elvenni a gyertya hamvát, mert a vezér nem szerette, ha a hamvvévővel elötte kotoráztak. A Rozi is alhatott nyugodtan, Sobri se meg nem nézte, se nem kérdezösködött utánna. Mintha elfelejtette volna.
Pedig dehogy felejtette el.
Alig pirkadt a hajnal, föl kelt a lány. S alig lépett ki a lány az udvarra, ott állt elötte Sobri Jóska. Kezében volt a levél, melyet két legénye még hajnal elött meghozott a Diskay uraságtúl.
- Jó reggelt hugom.
- Adjon isten kendnek is.
- Tudsz e olvasni hugom?
- Tanultam is, tudok is.
- Ezt a levelet hozták neked az éjjel.
Neki adta a levelet. A lány felbontotta, elolvasta, a szeme is könybe lábadt. A becsülete, jó hirneve immár tiszta.
Sobri ekkor ezt mondta:

Répa Ferkó!
Eszembe jut a népdal.
Répa Rozi - Billegében, Játszik a Sobri ölében. A nyakát általszoritja, Száját csókra igazítja.
Répa Rozi volt Sobri Jóska szeretője, Sobri Jóska volt az ország legdelibb betyárja.
Ifju, bátor, csodaszép, legények büszkesége, asszonyok bálványa. Vér nem tapad kezén. Kincset nem gyűjt, szegény embert nem bánt. Amit urtól, paptól, zsidótól elszed: elosztja a szegények közt. A Bakony az országa, száz bujdosó legény kiséröje, csillagos ég szabad hajléka, Répa Rozi a szeretője. Senki se tudja azt, hol volt elmulása. Tizenkilenc esztendö óta nincs már róla hir a világban. Alugyatok tovább vármegyék kormányzói, Sobri Jóska hamvát elhordta már a szél, hirét, nevét csak kevesen őrzik.

Hát szeretője őrzi e még? Él e még Répa Rozi? Szöke volt-e, barna volt-e? Van-e kis hajléka vagy kitaszitották a világba? Vagy cédán éli világát vagy szive megszakadt?
Rá gondoltam. Róla álmadoztam. Dus János barátom mellettem ott a pokrócon jóizün hortyogott.
Az edericsi és vitai kakasok szava rég elhangzott. Megkerestem a göncölszekret. Nagyot hajlott már a rudja., éjfél körül járt az idö s én még sem tudtam elaludni.

Csöndes volt a világ. Talán a föld kerekségén nincs o]y hely, ahol akkora volna a csöndesség, mint a Balatonon, mikor nem fuj a szél. A nádas lakói is rég elaludtak s még egy se ébredezett.
Egyszer zörgést hallok a csárdánál, mintha járkálna valaki. Felülök, oda nézek. Répa Ferkó áll a csárda előtt kalap nélkül. Napkelet fele néz. Talán azt nézi mutatkozik e már a hajnal.

- Igazad van Rozi, eredj csak haza. De ma már tovább ne menj. Este van, hajnal elölt haza nem érnél, erdönmezön mit bódorognál egész éjjel, maradj itt éjszakára.
Ugy is lett.
Csakhogy estére kelve alig egy óra mulva megjött Sobri tizenketted magával. Az nap valami csetepatéja volt Sümegh körül a pandurokkal s ide jött nyugodni és éjszakázni. Valami tőrténhetett, ami kedve ellen volt, mert mogorván szólt a korcsmároshoz.
- No zsidó, üres-e a csárda, van valaki itt?
- Senki sincs itt, csak a Diskay-malombeli szolgáló, ott bent van a feleségemnél.
- Azt lányt látni akarom!
Rozinak be kellett menni az ivóba. Ott ült az ivóasztal közepénél Sobri Jóska, kalapját hátra vágta, a bajuszát pödörgette, dupla puskája elötte feküdt az asztalon, cifra szűre a szék hátára téve. Három gyertyatartóban háromszál gyertya égett elötte. Ez volt a szokás minden csárdában, ahova Sobri éjszakára benézett.
A lány reszketett. Ha a Diskay uraságnál se volt maradása, mi lesz most a haramiavezérnél? Hét-nyolc rabló, haramia ivott már a vezér közelében, a többi pedig kiállt az utra vigyázónak. Az egyik Kisapáti felé, a másik Gyulakeszi felé, a harmadik Raposka irányában, két legény pedig Tapolcza felé. Ott lakott a szolgabiró.
Sobri gyanakodott. Nagyon szép leány volt az én hugom de annál inkább gyanakodott. Tudta, hogy a csendbiztosok, pandurhadnagyok szép lányokkal szokták a hires duhajokat megejteni.
De az én hugomra hiába gyanakodott. Olyan igaz járatban volt az én hugom mint a pap, ha gyóntatni megy. Észrevette ezt csakhamar Sobri is és tovább nem kérdezősködött a lánytól. Csak nézte jó szemmel. De a leány mégis reszketett.
"Ne rezkess édes hugom. Nem látja az többé fölkelni a napot, aki miatt egy hajad szála is meggörbülne. Eredj nyugodtan ki a konyhába, segits kissé sütni - főzni a zsidó asszonynak, mert éhesek vagyunk. Azután aludd ki magad kedvedre, de szó nélkül reggelre se menj el a háztól. Talán lesz még egy szavam hozzád.
A lány kiment a zsidó asszonynak sgiteni. Sobri utána nézett, mig csak ki nem ment az ajtón. De amikor be tette maga után az ajtót, még akkor is utánna nézett. Mintha fekete tüzes szemével az ajtón keresztül is látta volna azt a lányt.
Magához intett két legényt. Mógort és Fümagot. Azt mondta Mógornak:
-Peti, menjetek át a Diskay malomba. Mondjátok meg a molnárnak, hogy menjen be sebten az urasághoz, ha éjfélkor lesz is: költse föl az uraságot, az uraság pedig, ha görcs van is az ujjaiban, azonnal írjon becsülettudó levelet, amelyben szánja-bánja bolond tüzességét és szíve szerint való bocsánatot kér a lánytól mindazokért, amelyeket ellene vétett, de még azokért is, a melyeket ellene gondolt. A levélre pedig írja rá, hogy ez a levél adassék Répa Rozi becsületes szolgáló leánynak az Űrgelik csárdában. Mondja meg a molnár az uraságnak azt is, hogy ha pedig ö azt a levelet meg nem irja a ti szavatokra, akkor oda megyek hozzá én magam még ezen az éjszakán, legyen is rá elkészülve jól s majd az én szavamra aztán megírja azt a levelet, csakhogy akkor a fülét ragasztom rá pöcsétnek.

Ugy sirt, ugy zokogott szegény hugom, könnye ugy omlott, mint a záporesö. De mégis oda fordult Pap Andorhoz.
- Köszönöm kendnek bátyámnak, szives jó indulatját, de én nem akarok terhére lenni senkínek, az isten megsegít engem.
Hiszem, hogy meg is segitette, csak azt nem tudom, milyen uton-módon. Elbucsuzott másnap édes anyánktol, harmadnap én tölem is elbucsozott. Azt mondta, hogy Sobri Jóska sírját megy fölkeresni.
Sohase láttuk többé.
Megtalálta-e Sobri sírját vagy él-e még valahol, vagy a szive megszakadt vagy neki ment a Balatonnak, nem tudja megmondani senki. Pedig messze földrö1 jövö emberektöl én is sokáig kérdezösködtem utána.

lgy végezte Répa Ferkó a szomorú történetet. Mire elvégezte, világos reggel lett, csak éppen hogy a nap még nem bujt ki a Balatonbol. Hanyatt feküdtem, a vakondturáson nyugodott a fejem, ugy hallgattam. Nem szoltam közbe, nem kérdezösködtem, nagyon elfogta képzeletemet Répa Rozi alakja s életének és szerelmének története.
Csodálni való is ez. Nem a történet, hiszen az mindennapi, a szeretök egyike meghal vagy e1hidegszik, vagy hütlenné válik s a másik aztán vagy utána hal, vagy vigasztalódik, vagy hütlenséggel fizet a hütlenségért. Tizezer regényben és százezer elbeszélésben megírták ezt már igazi és nem igazi költök. Szétfoszlik az eszmény, vagy eltűnik vagy utálatossá lesz, s a beteg sziv aztán vagy megromlik, vagy kigyógyul, vagy elszárad, vagy megszakad.
Én csodálom azt a mélységet, eröt, fenséget és tisztaságot, mely otthon van a szegény ember, szegény lány szerelmében is. S amely oly ritkán van otthon a társadalom fennsíkján élö lelkek szerelmében.
Mi a szerelem?
Agynak működése, mint a gondolkozás.
De a gondolkozás mértékében kiszámithatatlan különbség van az emberek közt. Az egyiknek agya független tud lenni érzéstől, szenvedélytől, önimádás babonájától, másiké nem.
Az egyik a csillagok nyomait méri föl s ezer esztendös jövendönek javuláséra dolgozik, hogy a születendö nemzedékek jobbak s boldogabbak legyenek, mint mi. S a másik gondolkozása teremtés legnagyobb ügyének a kamatláb változásait tekinti. Newton és Shakespeare agya az istenekkel száll versenyre s a foldhöz ragadt szegény ember agya elvész abban a kérdésben: mit eszik holnap s miként szerzi be téli gunyáját?
A szivek közt nincs akkora különbség.
A szegény lány szive ugy érez, mint a királylányé s a betyár ugy megörzi szerelmének titkait, mint a lovag. Ésszel, tudománynyal, magas miveltséggel keveset törödik a szív. A legtudósabb elme s a legmagasabb gondolkozás mellett is satnya és nyomorék maradhat a szív s erővel és érzések gazdagságával lehet tele a nyájörzö tanulatlan bojtárgyereknél is.
Miért van ez?
Érzéki dolog a szerelem s az érzékek mindenkinél egyenlök. Igy tanítják a tudomány emberei. Da ez nem megoldás. Hiszen az agy és gondolkodás is érzéki dolog s ebben mégis óriási változást idéz elö a tanulás és a miveltség.
A bölcsesség arany, a bölcselkedés aprópénz. Keveset adnak érte, elvesztése se nagy kár, rozsda is megeszi. A tudós elmék, erös gondolkozók, számitás emberei bölcselkedésük mértéke alá vonják szivüket, szerelmüket.
Megengedjék-e erösödni az érzést? Nem lesz-e ez akadály életük utján? Nem árt-e meg az egészségnek? Melyik lánynak szerelme lesz biztosabb, kényelmesebb és hasznosabb? Mit nyerhetünk ezzel? Mit veszthetünk amazzal? Melyik gyümölcsöz jobban és gyorsabban?

- Valamit kérdeznék Répa?
- Tessék csak.
- Mennyire van ide a Billege csárda?
- Valami két óra járás gyalogszerrel.
- Hallotta-e kend ezt a népdalt: Répa Rozi Billegében, Játszik a Sobri ölében.
- Miért kérdi ezt az urfi !
- Mert kendnek is Répa a neve, meg annak a lánynak is, meg hogy Billege is ezen a tájon van.
Répa Ferkó hallgatott. Sokáig hallgatott. A tele hold éppen az ö alakjára világított s én jól oda néztem. Akart is szólni, nem is. Balkezével oldalt hajtotta haját a homlokán.
Utóbb mégis csak szólt:
- Hogy nem tud aludni az urfi?
- Eszembe jutott lássa ez a népdal, s aztán eszembe jutott a szegény Répa Rozi. Él e még vagy hová lett?
- Nagy eset az urfi, látom, nagy jó szivvel emlékszik meg Roziról, hát csak elmondom, ha már nem akar aludni.
Oda jött hozzám, négy lépésnyire leült az árokpart szélére, s elkezdte beszélni Répa Rozi esetét.
- Igaz, hogy a Rozi az én édes bugom volt, de csak egy esztendövel fiatalabb, mint én, ha élne, vagy ha most is él, harmincnyolc esztendönél nem idösebb. Derék, szép, szemrevaló lány volt, éle nagyon szegények, zsöllérgyerekek voltunk, hát el kellett szegödnünk.

- Volna még egy szavam édes hugom. Egyszer láttalak életemben, de mintha mindig ismertelek volna, amióta élek. Ugy érzem, mintha a szivembez nöttél volna. Egész éjjel nem hunytam le a szememet, csak te rólad gondolkoztam.Visszamehetsz a malomba, ha jónak látod. A hajad szála se görbül meg. Elmehetsz haza is, ha jobbnak gondolod. Bizonyosan akad szerencséd, mert derék, jó, szemrevaló teremtés vagy. De ha jó szemmel nézhetsz rám, jó szivvel lehetsz hozzám, elviszlek téged ide nem messze a Billege csárdába jó emberek közé. Légy mátkám, légy galambom, légy hűséges szivbelim. Hol elmegyek töled, hol megjövök hozzád, de mindig a tied leszek. Szegény legény vagyok, de Sobri Jóska vagyok. Viyáznak, kergetnek, halálra keresnek. De egyszer csak vége lesz a hajsza-hajszának s ha te is ugy akarod s ha isten is ugy akarja, valamikor meg lesz az esküvőnk is. Gondold meg hát édes hugom. Vagy mégysz vissza a malomba, vagy mégysz haza jó anyádhoz, vagy jösz velem Billegébe.
Megfogta a leány kezét. A leány lesütötte szemét s azt felelte:
- Ha ugy rendelte az isten, megyek kenddel Billegébe.
Hejh hogy ütötte össze bokáját Sobri Jóska, csak ugy pengett a sarkantyuja! Hogy kapta karjára, hogy kapta csókjára a leányt, csak ugy csattogott a leánynak az ajka! Hogy rugta be Sobri Jóska a csárda rozzant ajtaját s hogy rivallt be a legényekhez!
- Gyerekek héjh, talpra há, vagy hétszám akartok aludni?
Pedig alig aludtak egy pár órát. De azért, egy pillanat alatt talpon állt valamennyi. Sobri pedig kezénél fogva megmutatta nekik a piruló lányt.
- Ide nézzetek, itt az én szerelmem, szívbéli jegyesem, igazi hű mátkám. Ha a sors ugy akarja, szerencse ugy hozza, isten ugy rendelte: esztendöre vagy kettöre ott leszünk együtt a menyegzönkön!
Az öreg Milfajt, a legrégibb duhaj tudta, mi a rend.

- Az isten áldjon meg benneteket. Joska e tisztes leánnyal együtt, kivánjuk tiszta szívvel mind közönségesen.
A duhajok egymás után oda mentek a vezérhez és mindegyik elmondta a maga áldását Sobrinak is, Rozinak is.
Csak Pap Andor morgott még azután is, a hogy áldását elmondta.
- Asszony: veszödség, szeretö: keserüség. Utra menönek üres zsák is teher a vállán. Minek nekünk a menyasszony, minek nekünk akármiféle asszony?
!gy lett az én hugom Sobri Jóska szeretője. Igy ment oda a Billege csárdába s igy maradt ott.
A csárdás jo embere volt Sobrinak. Félt is tőle, szerette is, élt is utánna. Jóravaló asszony volt a felesége. Nem is ugy, mint cseléd, hanem ugy, mint édes lányuk volt ott az én hugom.
De Sobri se volt rossz ember, isten nyugossza, akár hol van. Mondjanak rá akármit, tudom, hogy a vármegye halálra kereste is, rosszat mondani nem tud róla seki. Rozit pedig igazán szerette, mindig megbecsülte, széltöl is megóvta, rossz emberek nyelvétöl ugyancsak őrizte. De még ezzel se elégedett meg. Hanem tudtára adta föbirónak, pandurok hadnagyának, hogy a Rozi hugomnak bántódása ne legyen! Mert ö ugyan még egy varjufióknak se ontotta vérét, nem is ontja, de ha Rozi hugomat bántják, minden csepp konnyéért az urak vére folyik s olyan bosszut áll, hogy maradékról maradékra megsiratják.
De nem is bántották soha. Hanem amikor megtudták hogy a hugom hol van, s hogy ö a Sobri szívbéli mátkája, elmentek abba a rongyos csárdába még az urak is Tapolcáról, Halápról, Badacsonyból. Keszthelyről, hogy hugomat megláthassák. De olyan becsülettel beszéltek vele, mint egy uri kisasszonynyal.
Akkor támadt ez a dal is: "Répa Rozi Billegében, Játszik a Sobri ölében". Pedig dehogy játszott, Sobri Jóska sokszor megjött, meg is ölelte, meg is csókolta mátkáját, de különben ugy bánt vele, mintha templomban lettek volna s a feszület nézett volna rájuk, pedig abban a rongyos csárdában voltak s rájuk nem mert volna nézni senki.

De mit tett még Sobri Jóska? El nem hinné azt senki.
Sok bujdosó, sok szegény legény, sok szökött katona ment hozzá, vegye fel öt is seregébe. Kit fölvett, kit nem. De akit fölvett, annak az élö istenre meg kellett fogadnia, hogy ha Sobrinak valami baja esik, az én hugomat el nem hagyja, inségre jutni nem engedi, betegségében gondját viseli s örökké megbecsüli.
Meg is tartotta fogadását mindenki.
Egyszer aztán Sobri Jóska hosszu idöre elmaradt. Ennek
éppen tizenkilenc esztendeje.
Rozi bugom várta-várta. Eljárt a templomba is, imádkozott buzgón a jó Istenhez, bogy az ö völegényét hozza vissza. Hire járt, hogy eltünt, elmult, elbujdosott. Még olyat is beszéltek, hagy fölakasztották.

Az én hugom nem hitte ezt. Maga Sobri mondta neki:
- Engem Rozi föl nem akasztanak, akárki mondja, el ne hidd. Még ha saját szemiddel látnád, akkor se hidd el. Az árnyékom lesz, nem én magam.
De azt se hitte el, hogy elbujdosott. Hogy is hihette volna el, hogy őt elhagyhatta?
Mikor utoljára elváltak, az uzsai puszta felé ment el Sobri. Hugom elkisérte a billegei majorig. Szegény hugom kiült az utszélre s órákig el-elnézett az uzsai puszta fedé. Arra ment el Sobri, onnan kell neki visszatérni. Ünnepnapokon elment messze fel a völgyön. Uton, erdők nyilásán, nézett, hallgatózott, szentül hitte, hogy találkozik majd Sobrival, milyen jól esik majd annak, hogy ő eléje ment.
Hiába!
Két esztendö is elmult már, de Sobri nem jött. Szegény hugom hervadt, fogyott, fejét bubánatnak adta. Nem hallgathattam keserves panaszát, nem nézhettem omló könnyeit. KiIéptem a szolgálatból s elmentem Sobri után kérdezösködni. Kenyerem nem volt, kéregettem. Ruhám rongyossá lett, viseltem rongyosat. Három vármegyét bejártam, de Sobri hírét nem hallottam. Hanem azt hallottam, hogy Sobri nem is volt Sobri, henem nagy ur volt, nemes ur volt aki egyszer csak megunta a betyáréletet, letette a duhajruhát, felöltötte selyem dolmányát s most nagy ur Pesten, talán föispán is.
Ezt nem mondtam szegény hugomnak. Elemésztette volna magát, ha ezt meghallja. És azután magam se hittem.
Egyszer ugy két esztendő mulva mulva megjött Pap Andor. Este jött a csárdához, lábujjhegyen csoszogott be az ivóba, sugva hivta félre hugomat.
Boldog isten - alig lehetett ráismerni. Feje hajlott, teste görnyedt, képe borostás, bajusza kuszált. Pedig milyen legény volt az Sobri idejében.
- Hol a Jóska, bátyámuram?
- Ne kérdezd Rozi hugom.
- Hol van Jóska? Hol a vőlegényem?
- Megmondom hát Rozi hugom. Erdö szélben, hegy tövében, hársfa árnyékában, virág nyilik körülötte, senki se üldözi, senki se háborgatja. Arra napkelet felé van onnan jövök tőle, messze sincs ide s mégis megöregedtem, mire ideértem.
S elmondta Sobri Jóska halálát és utolsó perczeit. Ahogy történt két év elött Tolnavárgyében, Lápafő határában.
Nem is lehetet az másként. Mert hiszen ha Sobri meg nem halt volna, ahogy öt az én hugom szerette, ide neki vissza kellett volna jönnie.
Szegény Rozi hugom!
Se élő, se holt nem volt, mikor ezt a hírt biztos embertöl meghallotta. Gondolta ö már, hogy igy kellett annak történni. De azért mégis ugy fájt a szive, hogy én nem tudtam nézni. Pap Andor megfogta a fejét, talán mindjárt összeesett volna.
- Bár elvett volna az isten engem is vele együtt. Mi volt az utolsó szava?
- Utolsó szavát nem hallottam, mert a mikor a katonaság körülvett bennünket s pajtásaink már elvesztek vagy kézre kerültek, én odább álltam s egy dombos cealitba menekültem, de mint a domb oldaláról visszanéztem akkor még Sobri ott állt egy nagy fa mellett. Hanem egy órával elöbb, mikor az erdöszélben összejöttünk, akkor azt mondotta: ,,Gyerekek, ma nehéz sorunk lesz, ha engem baj ér, amit fogadtatok, megtartsátok, az én mátkámat, mig áltek, el ne hagyjátok! Én Rózi hugom, nem is hagylak el téged, azért jöttem im hozzád, pedig most már az én életem kutyát se ér.

Ez az elmék bölcselkedése. S minél kisebb ur a sziv, annál nagyobb ur a bölcselkedés s annál hitványabb a szerelem. A hatalom és miveltség birtokában levő ugynevezett nagy családoknál a szerelem nagyon hasonlít a vállalathoz. Tárgyalás, alku, megegyezés, mérleg, egyensuly, szállítás, kölcsönös érdekek méltányos kiegyenlitése s gyakran per, felszámolás, csödbe jutás.
Itt már a szerelemnek alapszabályai vannak, mint a részvénytársaságnak. Itt már azán vigyáznak arra, hogy az egyes szakaszok ellen senki se vétkezzék. Az „élek érted", "meghalok utánad" nincs bent a szakaszokban. Ezt nem hagyná jóvá se a törvényszék, se a miniszter, se a közgyűlés. A „hüség" benne van az alapszabályokban. De föltételhez és birságokhoz kötve. Aki megszegi a hüséget, fizet ennyit és ennyit. S mig fizetni tud, fennáll a szerelem szegett hűséggel is. De aki nem tud fizetni, azt kilökík a vállalatból. Annak többé nincs joga a hűséghez, a szivhez, a szerelemhez.
S minö fenség az, amikor a társadalom magasán is néha előáll a sziv s nem engedi magát megkötözni vagy széttépi kötelékeit s elveri maga mellöl az alkuszokat, bírákat, ügyvédeket, közbenjárókat s a számitás és bölcselkedés egyéb szállítóit!
!gy kellene mindig s mindenütt.
lgy volt annál az erdei duhajnál, akinek a neve egykor Sobri Jóska volt. S igy volt annál a nyomorult lánynál, aki addig élt, ameddig szeretett, s amikor szeretője meghalt, ö is elmult utána örökre.
Míg e sorokat irom, az alatt tudósit egy barátom, hogy Sobri fáját a lápaföi határban néhány év előtt kivágták s körülötte a csalitot is kiirtották. ,,Sobri fája." Igy névezte a nép. Amelynek oldalához utólsó harczában puskáját támasztotta, amelynek árnyékában magát agyonlötte, s amelynek tövében fiatal szép testét eltemették. Az arra menö megállt a fánál s egy sóhajjal vagy egy áldással gondolt arra, aki ott porladozik. Együgyű léleknek már ez a természete.

Vajjon Répa Rozi látta-e ezt a fát? Megölelte-e, megcsókolta-e, könnyeivel megáztatta-e mielött szerető lelke visszaszállt a végtelenbe, ahonnan származott?

Ürgelyuk csárda romjai, Szent György hegy

Ürgelyuk csárda romjai, Szent György hegy

MCBUBU.HU - Répa Rozi története- Írta: Eötvös Károly, 1905..