Sütő Krisztián: Vándorútra fel! Hajagi sólyomszárnyakon
Hajnalban indulva korán érkezel a hajdani földvárra épült Bakonyújvár romjaihoz. Átható fokhagyma illat terjeng a levegőben, bármerre is fordulsz. Okozója, a medvehagyma végeláthatatlan zöldellő tengerként hullámzik lépteid alatt. A langyos tavaszi szélben parányokból álló flottája, virágbimbói most nyílnak, a langyos tavaszi szélben ernyős virágzatú fehér vitorlázatot bontanak. Hegyenjáró Leventét itt aztán keresheted… A kék égen kívül itt minden zöld és fehér szinben tündököl. Nemhogy állatnak, embernek nyomára hogyan bukkanhatnál? Ülj le az útmenti, mohafedte kőfal tövébe. Várj türelemmel. Levi már úton van, hiszen az erdő minden lakója jóbarátja. Ahogy elhaladtál a most szeliden folydogáló Gerence-patak mellett, ahogy kőröl kőre lépdelve átkeltél rajta, vizek útján, szelek szárnyán már hírét vette a hegyenjáró jöttödnek. Míg várakozol, eszedbe jutnak az útikönyvekben olvasottak. Hiszen felkészültél erre az útra. A szomszédos hegytetőn nyíló Odvaskői-barlang hatalmas kőfülkéje ősembernek vagy éppen barlangi medvének adott menedéket, ha a szükség éppen úgy hozta. Bakonyújvár pedig a híres de még inkább hirhedett Podaminczky rablólovagtestvéreknek volt haramiatanyája, igazi rablólovagvára. A róluk elnevezett bronzkori földsánc tetején menekültek többször is üldözőik elől, mindig sikerrel, hiszen lovukat trükkösen fordítva patkolták meg, ezért ellenkező irányban keresték őket… A közelben magasodó Kőris-hegyet bronzkori földvárak ölelik körbe ezen a vidéken. Eme népek fejedelmeinek, előljáróinak végső nyughelyét, sírhantjait halomsirmezőknek nevezik. Az itteni a Százhalom nevezetű... Levi időközben született erdőjáróként csendesen érkezik, ág nem reccsenik, kő nem roppanik léptei nyomán. Gondolataidból szellő fuvallata hoz vissza a jelenbe. Amint észreveszed őt, barátságosan int. Egyenesen feléd tart.
Odaérve hozzád, kezet nyújtasz neki, bemutatkozol, elmondod, hol mint jártál, miket hallottál, kivel találkoztál múltkoriban a hajagi hódok meséjét meghallgatván! Jöttöd célja is elhangzik határozottan, ugyanakkor szerényen. “A hajagi hódok után kiváncsi vagyok a hajagi sólymok történetére!” Levente vándorbotját felemelve, a vártorony csúcsára mutat, s imigyen szól: “Nézzél csak fel, egészen a magasba!” Tekinteted megállapodik iránymutatása alapján a megmaradt fal kiugró párkányán! “Látod, avatatlan szem észre sem venné a hajdani fészket.” A vár lerombolása után eltelt már több száz év, és már csak ez az egy fal őrködik a völgy felett régi idők néma tanújaként. Azon a bizonyos párkányon sötétlő nyílások sorakoznak egymás mellett, szabályos távolságban. A harmadik szintet tartó gerendák helyét láthatod. Balról a harmadik hézag fészekodú! Ebben a mesterséges, ember alkotta kőoduban kelt ki történetünk egyik főhőse, a vándorsólyom egyetlen fiókaként pár emberöltővel ezelőtt. Születését megelőzően szüleinek nászrepülését jóval korábban megfigyelhette a környékbeli erdőket járó ifjú vadász. Örömmel tekintett fel a kéklő égre, a még csupasz, levél nélküli fák ágai között ámult és bámult. A sólyompár hímje valósággal körbeudvarolta a párját. Nászrepülésük során légi akrobatákhoz méltó attrakciói a tojót is minden bizonnyal elbűvölték. Közben magas, rikoltozó hangjuk visszhangzott a hegyoldalakról visszerődve. Vadászunk követte őket, szélsebesen hol a szemére, hol a fülére, hallására hagyatkozva. Így bukkant nyomukra, egyszersmint fészkelőhelyükre. Többször előfordult, mivel rásötétedett, hogy itt kellett éjszakáznia. Először a közeli hársfa koronájának nyugágy szerű ágain pihent le, jobb híján. Így legalább biztonságban tudhatta magát az ekkor még errefelé előforduló, rá is leselkedő farkasoktól, medvéktől. Álmában nem szerette volna, ha meglepik. Szemtől-szemben, ha a szükség úgy kívánja, kiáll majd ellenük, birokra kel velük. De addig még sokat kell tanulnia, tapasztalnia. Később kunyhót épített. Egyszerű fakalyibát, ahol tavasztól késő őszig meghúzhatta magát, és ahol szükség esetén menedékre lelhettek a hozzá hasonlóan erre vetődő vándorok, vadászok is.
Hiszen ismerték őt jól. Szentgáli királyi vadász sarjaként, büszke leszármazottjaként édesapjával és a kompániájával nemcsak az erdőt járták, a környékbeli falvakba is ellátogattak. Hatalmas vadászterületet tudhattak magukénak. Rend volt az erdőn. És bizony a rendet is ők tartották fent. Újoncként eleinte a Hajag mellett levő vadásztanyán szabtak ki rá feladatot. Ha kellett, vadászzsákmányt zsigerelt, nyúzott, és aztán darabolta, sózta, füstölte a húsokat, vagy éppen a Farkas-kúti forrás vizénél mosott, illetve mosogatott… Teljesen magukra voltak utalva. Ide asszonynép nemigen járt fel a faluból. Hetente egyszer ők mentek haza trófeáikkal megrakodva. Szabadidejében versenyt futott a széllel, fürdött a Gella-patakban, célbalőtt, kését élezte, felszerelését rendezte katonás fegyelemmel. Gyakorlásképpen éjszakai menedéket is épített az óriás a közeli juharfa árnyat adó ágai alatt. Hajlékuk, a Mátyás-pince boltives hajtású, kőből rakott, elől hátul bőrökkel fedett építmény ma is áll. Tűzhelyük, kályhájukhoz tartozó kéményük látszik mind a mai napig. No, felcseperedvén, megerősödve innen indulhatott hosszabb portyákra. Immáron önállóan, 18. életévét betöltve, járhatta a vadon minden zegét-zugát. Így vetődött el Bakonyújvár romjai alá azon a bizonyos februári napon. Ekkor találkozott először az előbb említett vándorsólyom párral. Nászrepülésük lenyűgözte. Megbabonázva állt a fák között, mintha csak földbegyökerezett volna a lába. Nem véletlenül. A varázslat mögött a madarakat védő sólyompásztor, az erdő egyik jó tündére állt. Ő vezérelte lépteit erre a tájékra. Jövőbe látóan megjövendölte a majdani fiókára leselkedő veszélyt. Gondolt egy nagyot és a vakmerő, dicsnévre vágyó vadászt hívta segítségül, akitől leginkább tartana minden és mindenki. Bízott benne, nemcsak zsákmányolja, hanem védeni is fogja, ha arra kerül a sor, az erdő teremtményeit. Megérzése jó volt. Hazatérte után ifjoncunkat kérésének megfelelően felfedező útjára engedték. Édesapjával teljes egyetértésben az erdő szellemeit igazán jól ismerő vadászmester döntése helytálló volt! Tudta jól, ez a helyes cselekedet. Ő pedig megfogadván tanácsaikat, az erdő mélyén ezentúl figyelemmel kisérhette a sólyom család mindennapjai. Óvta, védte biztos távolról a fiókát. Ha bárki erre keveredett, figyelmeztetőül felemelte mutatóujját, majd csendre intette a kéretlen látogatót, vagy éppen a leendő fészekrablót! Eltessékelt a család nyugalma érdekében innen mindenkit!
Pár hét alatt pihéit szép tollruhára váltva röpképessé válóan szárnyát próbálgató fiókánk kirepült szülei rövid tanítása után a kőodújából. Pár napig még elfogadta ugyan az ingyen kosztot, de aztán ő maga is vadászatra indult. Mégpedig egymaga! Hiába volt az apai szigor, az anyai féltő szeretet! Nem hallgatott rájuk! Hiába érkezett a sólymokat védő jó tündértől is a figyelmeztetés. Pedig ő végtelen türelemmel és féltő óvatossággal óvta, védte szüleit is annak idején! Sikeres vadászataikat, életre szóló találkozásukat is neki köszönhették! Velük mit sem törődve, vadászösztönétől hajtva, szárnyra kapott. Tudta, vihar, mindent elsöprő májusi vihar közeledik, de fittyet hányt a veszélyre! Mit sem törődött vele! Bárki más meghúzódott volna a vártorony oltalmat adó üregében. Azonban őkelme vakmerően átvágott a hegyeken-völgyeken keresztül először délnek tartva. Tudta jól, előbb vagy utóbb galambcsapatra akad. Bakonybél fölé érve, a bencés monostor tövében emberek szálltak le sietősen szekereikről, szerszámozták le lovasfogatukat, lovaikat, és húzódtak sietősen biztonságba. A monostor tornyának teteje most üres volt, máskor bezzeg jópár galamb időzött rajta… Nagyot csalódott, pedig már biztos volt a sikerben. A vadregényes Kerteskő-szurdokhoz érve végre valahára bejött a számítása. Éles szeme apró pontokra szegeződött a távolban, tőle jobbra… Egyből irányt változtatott, és napnyugatnak fordult! Számára itt kezdődött el az igazi vadászat! Az éhségtől már elcsigázottan ugyan, emiatt azonban még inkább vakmerőebben támadt a magasból az alant útjába kerülő gerlékre. Ki is szemelte áldozatát, a rajtól már jócskán lemaradó leggyengébbet! Mindeközben szélnél is sebesebben követte védencét az ifjú vadász. Hiszen tudta jól, hogy a vesztébe rohan, akarom mondani, repül a sólyomfióka! Szemből tornyosuló szürkésfekete felhőgomolyok már egyre fenyegetőbben tornyosultak, rendeződtek alakzatba, úgynevezett viharláncba. Ebből nagy baj lesz!!! Erejét, gyorsaságát megsokszorozta egy ismeretlen varázserő. A félelem volt talán? Vagy a sólyompásztor varázsolta el ismét? Csak éppen most ellenkezőleg, most szinte lába sem érte a földet... Ki tudja…:)
Sólyom ifjoncunk lecsapott. Hatalmas magasságból zuhanórepülésben támadt a sorban utolsó galambra. Mindeközben a gerlecsapat vezetője a fák közé vezette a többieket a közeli völgybe. A hajagi Rendkű 12 méteres sziklafala előtt pedig szinte függőlegesen felfele repülve, húzott el egyikőjük a másik után a menedéket nyújtó sűrű fiatalosba, a kőrisfák közé. Sólymunk vadászösztöne azonban nem ismert határokat. Követte kiszemeltjét felfelé zuhanórepüléséből átváltva. Azonban elszámította magát. A borostyán fedte sziklának ütközött, mielőtt átbukott volna felette ő is. Szerencséjére az örökzöld növényzet tompított, de még így is szinte magatehetetlenül csúszott le, na de nem a biztos halált jelentő alant húzódó kőzuhatagig. Az iszalagokba, folyondárokba bele-bele gabalyodva vagy éppen kapaszkodva pár másodperc múltán elvesztette eszméletét. Az ütközéstől elalélten ugyan, de hat méter magasságban fent akadt az ember számára elérhetetlen Nagy Törkülik barlang bejáratának kiszögellésében. Ifjú védelmezője ekkor ért ide, még látta az ütközést, és a végkifejletet. Szive a torkában dobogott a látottakon. A vihar érkeztéig csak kevés ideje maradt. Segítségkérően körbenézett. Kétségbeesett. Sehol senki, sehol semmi, aki még az utolsó pillanatokban segítségére sietne, a vadásztábor is bő órányi járásra van. Egyedül a szomszédos Kis Törkü-likból pislogott rá egy álmos szempár! A ricsajra megébredő bagoly közben már a védencét kezdte méregetni! A sólymok ősi ellensége, a félelmetes uhu is vadászatra készült éppen, és már égből pottyant, könnyű zsákmányt remélt!!! Régóta fente már fogát, akarom mondani csőrét és félemetes karmait ilyen ínyenc csemegére! Ifjoncunknak gyorsan kellett cselekednie. Tekintetét az erdő jó tündére vezette a veszedelmes sziklafal tetején lábon száradt kőrisfára… Felszereléséhez tőrén kivül baltája is hozzátartozott. Kis kerülővel ugyan körbe kerülve, felkapaszkodott a barlang feletti fennsíkra. Szakértő módon egyfelől haikolva-éket- hasítva, kivágta a fatörzset, legallyazta, leeresztette a sziklafal aljába. Amolyan rögtönzött falétraként használva lentről így már fel tudott mászni a barlanghoz. Eszméletlen védencét keblének szorítva, gyorsan leereszkedett. Elkezdett cseperészni az eső, mind nagyobb cseppekben hullva alá. Tudta jól, nem érhet vissza időben a Mátyás pincéhez, az övéihez. Ha még ő túl is éli, a sólyomifjú semmiképpen. Továbbra is napnyugatnak tartott, határozottan és eltökélten ugyan, de lábai már rogyadoztak a fáradtságtól. Biztonságba hogyan helyezhetné madarát? Csak ez az egy gondolat járt a fejében foglalkoztatta. Tudtán kívül a Sólyompásztor vezette útján!
A Hajag legtetejére érve, először csak füstöt érzett. Aztán meglátta az erdő fái között az életet adó pislákoló fényt! A meleget adó kályhát és a világosságot adó petróleumlámpa most már izzó kanócát az erdő őre gyújtotta be, a hirtelen támadt délutáni sötétség, a közeledő vihar miatt. A faház ajtajában állva, várt már vendégeire. Tudta jól, mi történt. Ha valaki, ő is jól ismerte az erdő tündérét, és tudott jól már a történtekről. Miklós bácsi -mert hogy így hívják- egyből térült-fordult. Forró teával, meleg takaróval szeretettel fogadta segítségre szoruló jövevényeit. Ugyanígy vendégeit is mindig szívesen fogadja mindenkor…! Szakértelmének hála, a sólyomfiú is kinyitotta szemeit, kábán ugyan, elkezdett ide-oda totyogni. Szárnya, lába csontja nem törött. Fejét szemből ért nagy erejű tompa ütés miatt a madár tétován még, a fáradtságtól és az éhségtől pedig alig-alig állt a lábán. Látszólag nem sérült meg súlyosan. Az öreg azonban összevonta szemöldökét. Szakavatott szemének feltűnt a jobb szárnyon két evező toll megroppanása, és még valami. Mellkasi zúzódása látszott igazán veszélyesnek. Egyenlőre kalitkába rakták, együttes erővel. Hajnalig tartó beszélgetésük során meghányták-vetették további sorsát.Az erdő őre tudta jól, másnap azonnal útnak kell indulniuk szülőföldjére, a péti dombok vidékére. A sólymok gyógyítóihoz. Tervét hangosan kimondva kívánt jó éjszakát az ifjúnak: „Reggel a Mátyás-pincéhez leereszkedünk és édesapádat megkérve késő délutánra le is érünk a segítséget, biztos gyógyulást nyújtó Sóly faluba. A királyi solymászok falvába.”
Másnap korán reggel ébredtek, szaporán szedelőzködve, az útra készültek a vihar elvonultával. Szekérnyikorgásra lettek figyelmesek… Náluk fertályórával korábban indulva Bakonybélből a szentgáli királyi vadászok érkeztek. Átvágva a Hajag gerincén Veszprémnek tartottak. Jó szokásuk szerint megálltak Miklós bácsinál egy jó pohár finom borra, egy kis adomázásra, pihenés gyanánt úticéljuk előtt félúton. Tegnap a bencés apáttal ők járták be a falu határát, kijelölvén és irásban rögzítvén a határpontokat. Így került -igaz latinosan- irva hivatalos oklevélbe a közeli Odvaskő-barlang, Hegyes-kő, Fehér-kő. Őket láthatta sólymunk az apátságnál, galambok helyett, nagy bosszúságára… Most a pecséttel ellátott hiteles birtoklevéllel voltak úton a városi levéltárba. Mikor kiderült, milyen baleset történt tegnap, összenéztek, és egyhangúlag helyeslően bólintván a következő döntést hozták: „Tervetekkel egyetértünk, máris indulhatunk Sólyba!” A világon a legjobb helyre. Itt gyógyították meg végül sérült madarunkat. Evezőtollait szakszerűen pótolták. Mellkasi zúzódása, mint kiderült, a következő hónapra repképtelenné tette, légzsák sérülése lassan gyógyult csak meg. Ifjú vadászunk ápolása közben végig mellette maradhatott, és közben elsajátíthatta a solymászat tudományát! Nyár elején engedték szabadon végül azokon a bizonyos péti dombokon napkelet felé a vándorsólyom ifjoncot. Szelidített sólyom tojóiknak hála vérvonala tovább él mind a mai napig. A többiek dolguk végeztével már másnap hazaindultak, öreg barátjuk társaságában. Az Esztergáli völgyön felfelé haladva, majd a bronzkor óta lakott fennsíkra felérve megpihentek egy mindig is szent helyként tisztelt dombon, miután a völgy elején fakadó forrásnál szomjukat oltották. A pihenő alkalmával Miklós bácsi elmerengett, tekintete a múlt messzeségébe révedt..: jó szokásához híven régesrégi anekdótát elevenített fel. De ez már egy másik történet…: Ha egyszer Tenmagad jársz a hajagi faháznál, Miklós bá hegyenjáró ükunokájától hallhatod majd viszont a hajagi vadmacskák történetét, egyúttal megismerheted a hársfa odvában lakó jóságos erdei tündért! Vándorútra fel!
mcbubu.hu - Sütő Krisztián - Hajagi sólyomszárnyakon - 2021. v.1.0