Délről ide hallatszik egy temetésre hívó harangszó. A nagyvázsonyi templom tornya látszik ide…. Szeptember idusán a Kab-hegy tövében járok az országos Kék túra ösvényén, igaz nem sokáig. Én ugyanis egy másik kékre vagyok kiváncsi. A bazaltplatón található mesébe illő tavacskára. A Semlyékes-tóhoz igyekszem. A még virágzó vizi rencék, békalencsék birodalmába. A nyílt vizfelüleleten korzózó vizicsibék, tőkés récék várnak rám.
De egyhamar leteszek ebbéli szándékomról, és egy kiszáradt patakmederben cserkelve haladok tovább, magamra kanyarintva láthatatlanná tevő köpönyegem.
Jó okom van rá. A közeli cseres-tölgyesből szarvasbika ismétlődő böffenésére figyelek fel. Esti hangversenyére hangol talán? Vagy hajtja vére napközben is?  Rekedtes bőgése ércessé válik. Rögtönzött orgonakoncertje az őszi erdő sokszólamúságát múlja felül. Távolra elhallatszik és visszhangozva verődik vissza a hegy oldaláról. Ezenkívül válasz nem érkezik rá. A tegnapi kórustagok közül a többi tenor nappali pihenőjét tartja még. Egyedülállóan mély, öblös  hangja lenyűgözi háremhölgyeit, szám szerint hét szarvastehén lesi minden kívánságát. Ő pedig egymás után járja körbe őket izgatottan.
Nem a Bogárdi erdejének koronás királyával találkozok most. Őfensége hozzá méltatlan harc után csak nagyon lassan lábadozik. Súlyosan megsérült.
A szemem elé kerülő bika győzte le érdemtelenül. Ő gyilkos bika valójában. Félelmetes fegyvere teszi legyőzhetetlenné. Jobb oldali agancsának szemága mellett van egy rendellenes kinövés. Az elfajzott hosszú  oldalág kinyúlik  oldalirányba. Verekedés közben szemtől szemben felállva birokra kelhetnek, a harc kiegyensúlyozott lesz ilyenkor. Azonban a kötött fogású birkózást felválthatja az ökölvívás bika módra. Egyenlőtlenné válik a küzdelem. Ahogy koronás fejdíszét balról jobbra lendíti, halálos sebet is ejthet ellenfelének nyakán, lapockáján ejtett szúrásával.
A trónbitorló dölyfös nagyúrrá változik. Hölgykoszorújától körülvéve dőzsöl,  peckesen galoppozva fel-alá járkál birodalmában, fejét magasan tartva, bőgve keresi kihívóját, ismét verekedni, párbajozni akar. De nem talál vetélytársra. Egyenlőre.
Az egyik szarvasünő szagot fog. Észrevettek. Egy szempillantás alatt eltűnnek a fák között, tovasuhanóan, látomásszerűen. Megbabonázva állok, egy fának támaszkodva, szivem a torkomban dobog. Álom vagy valóság volt az iménti erdei közjáték? A még meleg  fekvőhelyek, a friss patanyomok, az illatok itt maradtak, bizonyítják, nem álmodtam.
Pár hét múltán ismét találkoztam az erdő fenegyerekével. Ezúttal utoljára. Messziről felismertem még holtában is. Végleg legyőzték. Végzete  egy hozzá képest apró kihívó, egy neki szánt puskagolyó formájában érte utol.
De nem adta meg magát könnyen. Hiába céloztak rá hajszálpontosan, az utolsó pillanatban lépett egyet előre. A lövés lapockája mögött érte jóval. A találat hatására ugyan összegörnyedt és megrogytak lábai. Majd minden erejét összeszedve az égbe szökkent, fejét magasra tartva rohanni kezdett kedvenc völgyén keresztül. A magasban keringő hollók korrogó gyászéneke kisérte utolsó útjára.
A vérveszteségtől hamarosan elgyengült. Lelassult, lépései bizonytalanná váltak, tétovák lettek. Elhagyatott nyughelyet keresett magának, már sebláztól gyötörve. Az itt eredő forrásból nagyot kortyolt, nem csillapodó szomját oltván. Minden izében reszketve óvatosan oldalára dőlve feküdt bele a megnyugtatóan hűs patakmederbe.
Lehunyta szemét. A csermely csacsogását hallgatván sóhajtotta életében - az utolsót.

Azok emlékére, akik látják a fától az erdőt...


mcbubu.hu - Sütő Krisztián - A bogárdi bikája - 2021. v.1.0
web counter