Gáspár, hogy Zsófi levelét elolvasta, bevette magát a mámai rengetegbe, honnét alkonyat tájban azzal az elhatározással indult Gelemér felé, hogy Zsófit nem látja többé az életben. Nem füstölt a geleméri puszta kéménye, üres, kihalt volt a háztájék, mintha minden elköltözött volna belőle. Egy fehér komondor lótott-futott a kisajtó körül, keserves vonyitással keresve a nyílást. A mint az ismerős alakot meglátta a ház felé tartani, vig nyüszítéssel ugrálta körül. Egyetlen lélek volt a tanyában, a görhes bojtár: Istók, az is, mintha csak a betyárra várakozott volna.
— Hát a többiek?
— Nincs itt egy árva lélek se már.
— Lidi?
— Tegnap vitte el a Pitli szánkója Fehérvárra, ahol a gazda testvére várta; a gazda meg
felmondott, örökre elhagyták a tanyát, én az uj birkást várom, hogy felcsapjak ahhoz.
Megrendült a betyár e hirre.
— Pedig a leányasszony nem akart elmenni, sít-rít, s hogy a Szánkóra feltették, elalélt szegényke; de a gazda kegyetlen volt hozzá. — Nem neveltelek én akasztófa virágának — mondogatta neki. — Sirba taszit édes apám — könyörgött. — Ott is jobb helyen leszesz, mint egy futóbetyár oldalánál.
Gáspár szó nélkül fordult ki az ajtón és a betyár, ki nyugodt lélekkel rabolt, gyilkolt; egy idegszál nem rendült meg keblében, mikor az imára kulcsolt kezű ártatlanoknak szivébe döfte kését, leroskadt a kiskapu küszöbére s zokogott, mint egy kis gyermek. Szilaj nóta verte fél a dakai csárda ivóját, Zsófi czéda jókedvében volt, a betyáron is meglátszott, hogy — felejteni akar; kissé fejébe is szaladt a „papvásár"i.
Fehér a táj köröskörül, egy-egy fekete kánya röppen a tiszta, hideg légben, le-lecsap az ország útjára felszedegetni a szájokról lehullott potyadókot. A kelő nap fényétől szikrát vet a megfagyott hópihó; annak a vigan szaladó szánkónak csengetyűje, mely Litert elhagyva, most kapaszkodik fel a Disznódombra, messze elhallatszik a rónán. Négy tüzes paripa röpiti a fatalpu paraszt szánkót, melyen két déczi bundás alak húzta nyakig fejébe a bárán bélléses süveget.
Amint a Disznódombot elhagyta a szán és rátért a veszprémi kanyarulatra, puska dörrent el az ezüstös erdőaljban, melyre felágaskodott a két első paripa; de az a vasmarok, mely a gyeplöszárt tartotta, egy rántásra megállítja a prüszkölő állatokat. Két veszprémi szűrös atyafi lép ki a galagonya csalitból, az egyiknél még füstölög az imént eldörrent fegyver.
— Te vagy Gáspár? — hangzik a szó a szánkóról.
Meglepetve áll meg az ut partjánál a fegyveres ember, vékony fekete szemöldökét
összerántva, fürkésző pillantással tekint a déczi bundás alakra.
— No csak lépj közelebb, czédulát hoztam számodra.
És mialatt felczihelödik az ülésben, hogy azt a szóban forgó levelet előkeresse, mosolyogva motyogja: tudtam, ha az ezüst csengőket felrakom s a négyest neki szalajtom, előcsallak a sűrűből, Gáspár átvette az előkerült levelet; a kalendárium egy kitépett lapjára megtágított esete-lével néhány rend ákombiíkom volt odavetve. — Nyúlánk magas, alig 25 éves vékony képű barna legény ez a Gáspár: amint vörösre fázott kezeivel letörli a hóharmatot piczi perge fekete bajuszáról, ott állott a szánkó mellett a czédulát olvasva Veszprém megyének leggyönyörűbb, — de legveszettebb hirü — betyárja: Pap Gáspár.
Egy néma intésre a másik szűrös atyafi megfordítja a gőzölgő állatokat s a toporzékoló paripák vihogva röpítik a pille jármüvet vissza, Mezőföld felé, honnét érkeztek. Egész sessiója volt Pap Jánosnak Lepsényben s egyetlen gyermeke, ki, hogy katonának el ne vihessék Olaszországba, 18 éves korában beállott az urodalomba kocsisnak. Mert olyan egy fura törvénye volt a magyarnak, hogy nemesi portáról tilos volt katonát fogni. Az enyingi pandúrok 3 évig lesték Gáspárt, ki 3 év után megunva a zaklatást es bujkálást, eltűnt a faluból s vele együtt eltűnt az urodalomnak két leggyorsabb röptű lova. Ezen kezdte; s bár a lovakat később felismerték egy karczagi vásáron, de a legénynek nyoma veszett egy időre. Amint az idő mult, itt is, ott is felhangzott a Bakony aljában garázdálkodó uj betyárnak rémes kalandja. Egyszer Világosból terelt el 12 tinót, másszor meg a berhidai öreg Ábrahám boltját verte fel. Fényes nappal megállította a Miklós-napi vásárról hazatérő palotai mesterembereket s elszedte pénzüket; igaz-e, nem-e, egyik intéző, ö volt a hires kajári rablógyilkosságnál.
Bakony alján lassanként rettegett lett Pap Gáspár neve, s kézrekerittetése végett egész pandurraj mozgosittatott Mezőföld két nagy községébe: Enyingre s a főbírói szállásra: Szilasra. Mondani is fölösleges, hogy Pap Gáspár ö tőlük friss, jó egészségnek örvendett: mert a régi idők e nevezetes specialitásai nagy hatalmak voltak a falusi lakodalmakban, de ha a rengetegnek kellett neki menniök, szépen haza került valamennyi. Nem is csoda, feleség, gyermek várta otthon jöttüket.
Először Gáspár lett bolondja a csárdás leánynak, itt úszott el az a temérdek vagyon, amelyet Gáspár összeharácsolt, utóbb meg Zsófi; nem volt a betyárnak lépése, hogy azt a leány ne tudta volna. Jól is ment minden addig, mig az a görhes bojtár, a Pénzes Istók meg nem feleségesedett Geleméren. Gáspár megtette neki, hogy elment a lakodalmára. Gelemér egy rozoga tanya a veszprémi útban, fél órányira a várostól, melynek bérlője: Selyem András uram 4000 hold erdőn teljhatalmú ur. Selyem előtt akárhány birkás volt Geleméren olyan, ki nem sajnált 20,000 pengőt leolvasni a magyar nemességért, a melyre Selyem uram már csak azért sem vágyakozott, mert az 20,000 pengőbe került. De mit is használt volna neki a nemesség? Egyetlen gyermeke volt csak, az is leány, aki 20,000 pengővel biztosabban elkel, mint a kutyabarrel. Ismerték is a boltosok Veszprémben a geleméri Selyem Lidit, ki ha pénteken belódult a hetivásárra, selyembe meg pántlikában ment vissza Gelemérre a portéka.
Mikor a futó betyár kitánczolta a lakodalmat Geleméren, Selyem András szívesen látta. Jó a birkásnak ismeretségben lenni az e fajta néppel, inert akkor nyugodtan alhatik födele alatt. Ahogy másodszor is ellátogatott hozzá a betyár, megkínálta itallal, meg szalonnával, ahogy dukál. Hanem mikor észrevette, hogy a leány ki-kiáll a kapuba és sóvár pillantásokat vet az erdő felé, egy tahó bregócsot elmenesztett testvér öccséhez Somogyba, hogy nézzen valami bérlet után ott az ö számára.
Nagyobb nyughatatlanságot csinált Dakában Gáspár geleméri látogatása, a szerelmes csaplárleány kitalálta a mágnest, a mely szeretőjét oda vonja. Mig addig alig volt nap, hogy Gáspár el ne látogatott volna Zsófihoz, a Pénzes Istók lakodalma után hétszámra is alig látta, akkor is olyan kölletlen volt az ember, mintha vadalma lett volna a leány ajaka. De ha azt gondolta a betyár, hogy a szerető leányt kijátszhatja, nagyon rosszul számított. A betyárok társasága, a czéda élet, a folytonos mámor, a minden pillanatban bekövetkezhetö meglepetések, a halállal való örökös játszás megölték benne a félelmet, a nöi gyengédséget, szemérmet s mint a kölykét és párját védő nőstény farkas, minden elhatározásra kész, semmit meg nem fontoló, a pillanat hatása alatt élő, szerelméért a halál torkába rohanó temperamentuma súlyos végzetként lebegett a hűtlen kedves feje fölött. Ebben a lélek állapotban küldte el a leány levelét Putritól a betyárnak, szakitva mindennel, elszánva magát a legvégsőre. Vagy? vagy!
— Ide gyere; az ölembe ülj, hogy közelebb légy hozzám, te való, vagy csak az akasztófa virághoz.
A leány megfogadta; puha gömbölyű karjával átölelte a betyár nyakát, forró, puha nedves ajakával a lelkét akarta annak kiszívni. Minden ital után egy csók, nem is csoda, hogy rakással állott az üres üveg az asztalon.
— Igy, igy; szorítsd le kezeddel azt a szivet, hogy ne dobogjon, tapaszd be ajakaddal számat, hogy ne érjek rá káromolni az Istent; szeress Zsófi, nagyon, jobban mint eddig, összevagyok zúzva, rá vagyok szorulva a szerelemre nagyon, nagyon.
És mig a leány tétovázva tekintett a betyárra, s bűnös volta tudatában érinteni nem merte a forró, lázongó agyat, lövés dördült el az udvaron, melyre az ivó ablaka csörömpölve hullott be a tölgyfa padra.
Felpattant a betyár, ellökte magától a leányt. A komiszárus döngette az ajtót, a pitvarban 12 pandúr puskája várta a kelepczébe került rablót. Gáspár az arasztos vastag asztalt oda lökte az ajtó elé s csak aztán kérdezte, hogy miért van ez?
Ott térdepelt a leány a bezúzott ablak alatt fehéren, halványan. Nem kellettem neked, elcsábított mellölem a czifra kisasszony, azt gondoltam, se nekem, se neked geleméri Selyem Lidi — zokogta bünbánólag.
— És te eltudtál árulni? Elárulsz akkor, mikor amaz elhagyott s tehozzád mindörökre visszaakartam térni? ! Leány, te tetted ezt?
— Elárultalak, mert szerettelek, tőrbe csaltalak, mert elakartál hagyni, ölj meg ha akarsz, nálad nélkül ugy is üres az élet.
— Ne komédiázzatok azzal az ajtóval, fejszét neki, hanem akar engedni! — hangzott kívülről a vezényszó. Recsegett, ropogott az erős tölgyfa ajtó, de a fejsze győzte a csapást; már csak a retesznek elibe vonszolt asztal állta el a pandúrok útját.
— Eredj! — lökte el magától a térden hozzá csúszott leányt a betyár — élj, maradj életben, de ne tudd elfeledni sírodig azt, akit szerelemből a sirba taszítottál.
És mielőtt a pandúrok beronthattak volna a szobába, apró, csontnyelü pisztolyt kapott elő a betyár, melyből az egyik golyót mellébe bocsátotta. Fuldokló sikoly - borult az elesett betyárra szeretője, s mikor látta, hogy nem mozdul s a piros vér kibugyog melléből, őrjöngve kapta fel azt a füstölgő pisztolyt s halántékának irányozva ép abban a pillanatban sütötte el, mikor az asztalon át beugrott a legelső pandúr.
A betyárt kigyógyították, hogy a Veszprémi piaczon felköthessék, de már akkorra Sátor Zsófi sirját a keszi temetőben ibolyákkal ültette teli a legigazabb, szerető, az anyaföld.
MCBUBU.HU - A DAKAI ROMÁNC - Írta: Babay Kálmán, 1893.
Bakony alján, a Mezöföldröl Veszprémbe vivő országút mentén nevezetes két csárda volt ez időkben, a felső- és alsó-daka-i. Igazi betyárfészek mind a kettő, a jámbor mezöföldi nép még fényes nappal is sebes vágtatással hajtott el előttük. Felsö-Daka hírben is felette állott az alsónak, mert itezése: Sátor Márton, eltekintve attól, hogy orgazdája volt minden betyárnak s e miatt összeköttetésben állott a túl a Dunaiakkal, maga is tekintélyes betyár-hirnévnek örvendett. Voltakép maga Nilfaji tette ki itezésnek bandájából, hogy legyen egy biztos tanyája itt a Bakonyalján, kivel a Balaton sarkához, honnét üldözés, vagy statárium idején könnyű szerrel át lehessen váltani Somogyba.
Sátor uram csárdája azért mégsem a gazda veszett voltának köszönte hirét, olyan betyár-marasztó virított mestergerendás szobájában, aminő nem nyílott 7 vármegyében. Kecskemét tájékáról hozta azt a dundi, ropogós derekú, barna piros leányt, ki reggelig képes volt inni a búsuló betyárral, ez elázott, maga józan maradt, s ha Putri, a mindenes alakja megjelent a söntésben, 10 perz múlva jöhetett a tollas pandúr, szine világát se látta a betyárnak.
— Bankót hoztam Márton bátyám, zsidó pénze égeti a zsebemet, — állított be hozzá legelső
ízben Pap Gáspár
— Jól van szógám, kerülj belül, engetn már nem éget, mert becsületes embertől jön hozzám.
— Neked meg suba pántlikát a hajadba, ha elfogadod.
— Vigye a szeretőjének jobban kell annak.
— Az után járok, azért hoztam hozzád.
