Sütő Krisztián: Vándorútra fel! - A hajagi hódok nyomdokain














mcbubu.hu - Sütő Krisztián - Hajagi hódók nyomdokain - 2021. v.1.0
web counter
Tapolca-Diszel után az útszéli keresztnél megállsz. Elmormolsz egy Miatyánkot, miközben feltekintesz az égre. A nap éppen delel, magasan jár. A közeli Lesence falu templomtornyából megkondul a harang, dél van éppen… Lajos napját irunk, augusztus 25-én ismét útra keltél. Ismét. Mész, ameddig lábad bírja. Napnyugtáig van időd. Kényelmesen, ráérősen baktatva rátérsz egy végtelenül kanyargós útszakaszra. Olasz honból elszármazott tapolcai kútépítő mester, Kaligaró által készített kútra akadsz. Itt megállva, szomjadat a hűs kút vizével olthatod, megtöltheted kulacsodat, és gyönyörködhetsz a díszes kút kávájának motívumain, még ha betonból is öntötték őket. A díszes virágcsokor, a hápogó kacsa színezett, készítőjének névjegye cirkalmas felirat. Szomjadat ily módon csillapítván, délre tekintve zöldellő erdő sűrűje hivogat. Tétován indulsz el, hiszen itt jelzett túristaösvény sincs! Tanácstalanságod varázsütésre múlik el! Rejtek ösvényre lelsz, az erdő kinyílik előtted! 200 lépés múltán a fák közül kiérve a szelid szőlőhegyi lankák felett a tapolcai tanúhegyek sora magasodik ismét, utadon végig elkisér a mai napon itt a Kő orrán időzvén… Az erdő szélén ódon présház. Ajtaja nyitva! Vár Téged, várja mindég a vándort, a betérő vendéget, régi jó szokás szerint!Ablakai rád kacsintanak, hivogatnak. Egyik szegletének pókhálóján szivárványszínben játszik a napsugár kívülről. Kopogtatsz. A gazda szívesen lát, beinvitál! Csántérfákon nyugvó régi abrincsos hordóból finom borral kínál. Az utolsó hegyi emberek egyike Ő! Mindent tud az itteni a szőlőről, a hegyről, az erdőről és a mezőről. Tekintete régmúlt időkbe réved, átszellemülten mesélni kezd. Világéletében sokat járt szerte a hegyen, jobban ismeri mint a tenyerét, és te vándorbotodra támaszkodva tágra nyílt szemekkel fülelsz mondanivalójára. Fanyűvő hódokról esik szó! Pár mondat után Rád kacsint és lehunyod szemed. Visszarepülhetsz a képzelet szárnyán a múltba!
Régesrégen bakonyi hódpár vert tanyát a közeli forrásnál. Véletlenül és legfőképpen vétlenül vetődtek erre a tájékra. A szentgáli királyi vadászok kelepcéjüket a Fekete-séd és a Gella-patak mentén állították fel. A hód kölykök már koruknál fogva is óvatlanok voltak. Ezekbe az élve befogó csapdákba sétáltak bele gyanútlanul, külön-külön, egymást nem ismervén. A vadásztanyán, az úgynevezett Mátyás pincénél riadtan pislogtak. Itt a vég! Erdei tündér jelent meg előttük, vigasztalván őket, lelket öntött beléjük, szivük reménnyel telt meg. Bizony, korai volt ijedtségük. A vadászok élve fogták el őket. élve is vitték őket megrendelésre Keszthelyre, Festetics grófhoz, innen a Mester-Halyag hegygerince alól kiindulván. Úticéljuk előtt nem sokkal azért csak megálltak a Tapolca utáni Billege csárdánál, délidőben, ráérősen mulatván itt az időt. Hiszen ráértek, erszényükben érezték már fizetségüket, a vadász zsákmányért járó busás jutalmat! Előre ittak a medve - akarom mondani a hódok bőrére! A csapos egymás után hordta ki számukra a kancsó borokat. Időközben az ifjú hódpár szerencsecsillaga felragyogott, ráadásul fényes nappal! Nemhiába. A varázserővel bíró Halyagi Hódpászor vigyáz rájuk, egy valóságos erdei tündér! Emberi szem számára láthatatlan! Elkisérte őket! A Hódpásztor segített. Az ennivalónak szánt növények közé varázsütésre, jelen esetben egy szellő rezdülésére az út fölé nyíló fácskáról ágacska hullott alá. A vasrácsok közül van menekvés! Körömnyi csonthéjas magocskának köszönhetően! A mogyorós hólyagfa hajtásának makkocskája pottyant ki a riadt hódlány fogai közül, éppen az ajtó keretébe, mikor rájuk zárták etetés közben a csapóajtót. Ennek köszönhetően húzta félre a vadászinas a reteszt, és ők ezután csak a kedvező alkalomra vártak! Ami végrevalahára el is érkezett déltájban! Egy óvatlan pillanatban, mikor senki nem figyelt rájuk útközben, fertályórányira úticéluktól, a végzetüktől, egymás után bújtak ki a ketrecből, surrantak le a szekérről, még jóval Keszthely előtt.
Mire észrevették eltűnésüket, bottal üthették nyomaikat újdonsült üldözőik! Kissé esetlenül kószáltak a szárazföldön, napnyugatnak tartva. A merész hódfiú haladt elől! Társára tekintett, barátságosan és bátorítóan. Ezután nem féltek már a számukra ismeretlen tereptől! Nekivágtak vakmerően, félelmet nem ismerően, hiszen szülőföldjükre emlékeztette őket! Erdőbe érve patakmederre leltek, a bővizű forrástól nem messze letelepedtek. Régi jó hód szokás szerint föld alatti várat is építettek maguknak, illetve majdani családjuk számára. Fanyűvő módra égert, fűzfát döntöttek be a vizbe, önkéntelenül eltorlaszolván a patakot, természetadta gát emelkedett, ezáltal kisebb tavacska jött létre! Az így megemelkedett víz szintje alatt nyíló föld alatti kotorékrendszert ástak. végre-valahára biztonságban érezhették magukat immáron! Az Eger-víz völgyébe soha nem merészkedtek le, a vizimalmok sokasága, az emberek közelsége miatt! Ebben a háborítatlan erdőségben alapítottak hát kolóniát. Eme rejtelmes helyet később az emberek róluk nevezték el, eredetileg Hódtó-kútnak, amit mostanság már Holttó-kútként jelölnek a térképek. A hódcsalád tagjai egyetlen cserjefajt kíméltek csak meg a patakpartján, megmentőjüket, a mogyorós hólyagfát! Az emberek eme növényt időtlen idők óta tisztelték, szerették ezen a tájékon is. Világosbarnán csillogó magját rózsafüzérként, szerencsetalizmánként használták, félig éretten meg is sütötték. Lepotyogó szőlőfürtszerű magjának finom, pergamen vékony héját azonban hódjaink is előszeretettel fogyasztották csemegeként, a friss hajtások mellé. A Hajag vagy Halyag név innen ered, és ahol megeredt, hegyeket neveztek el eme - néha fává cseperedő bokorról! Hódjaink élete sajnos nem volt egyből békés. A közeli Hajag hegyoldalából a bányászok miatt ősi ellenségük, egy bagolypár kénytelen volt a közelükbe költözni. A gyalogosan megközelíthetetlen bazaltszikla toronyba. Ők is csak kerestek egy másik nyugalmat, békességet nyújtó új lakhelyet. Zárójelben jegyezném meg, a baglyok új fészkelőhelye sem volt csendes mindenkor.
Megengeded vándor elmesélhetem neked, ezen szálát is a hegy történetének? És aztán ott folytatom, ahol az imént abbahagytam. Egyetlenegyszer, jópár éve zavarták meg nyugalmukat, már fiókájuk kirepülése után. A földön járók nemzetsége közül emberpár közelített bukdácsolva a bazaltszikla zuhatagon fellegvárukhoz! Legnagyobb, őshonos éjszakai életmódot folytató madarunk nappali álmából riadt fel. Alig akart hinni a szemének! Egy másik, szintén éjjeli sötétséget kedvelő törzsnek a tagjai közeledtek feléje! Látásból ismerte őket, a föld alatti világ bátor felfedezőit, a barlangászokat! A Kis Láz-hegyi bazaltbarlang kutatói sikereiken felbuzdulván felszíni terepbejárást tartottak a környéken. Nemhiába voltak ennyire lelkesek. A barlang különleges, a megszokott szürke bazalthoz képest ugyanolyan, de sokkal sötétebb, ébenfekete kőzetben képződött. Hasonlót csak a közeli Tátika váránál, illetve a Kovácsi-hegy bazaltutcájánál találtak. Eddig! A hímnél is hatalmasabb tojó mint mindig, hunyorogva ugyan a napfény miatt, szárnyra kapott, bosszúsan húzott el közvetlenül az alatta törpéknek tűnő kutatók felett közvetlenül, repülés közben árnyéka eltakarta előlük a napot is pár pillanatra. Tekintetük összevillant! Szó nélkül megértették a figyelmeztetést! Sarkon fordultak. Soha többé nem tették be lábukat a baglyok birodalmába. A latinul bubo bubonak nevezett madarak huhogása ezután semmitől és senkitől sem zavartatva töltötte be a völgyet, és ilyenkor bizony a hódcsalád reszketve bújt össze… Kiváncsiságuk azonban nagyobb volt félelmüknél! A huhogást elnyomta egy erdei orgonakoncert! Éppen augusztus vége felé járt az év! Megszólaltak a szarvasbikák! Nászuk idején a szarvasbőgés mindent túlharsog. A hódpár kisurrant biztonságot nyújtó várából. Csodálták a holdtölte fényében fürdő tanúhegyeket és az ősz felé hajló vadon dalnokait. Természetadta páholyból hallgathatták a szarvasokat! A lenszőke hajú Hódtündér védelmezte őket továbbra is! Elrejtette őket az éjszaka vadászó, éles szemű uhu elől! Láthatatlanná tette őket, ha vizen vagy a váron kívül jártak! Még holdtölte idején is!
A közeli bazaltszikla torony várából a hatalmas bagoly így aztán hiába vadászott rájuk. Kénytelen volt megelégedni többek között sünökkel és hörcsögökkel. Előző lakhelye sem maradt azonban lakatlan. Az időközben felhagyott bánya udvara télen immár téli madárvendégeknek adott otthont. Havasi szürkebegyek, hajnalmadarak, bajszos sármányok lelnek itt pihenőhelyre. A vízmosások szabdalta szőlőhegyen lakott egy bányászember, ki függőhidat épített ide, a pincéje melletti szakadék fölé... - munkába járását megkönnyítendő. Oztán, hogy nyugdijba vonult, feljárt továbbra is a hegyre… - a bányába! Télen-nyáron figyelte többek között ezeket a madarakat is, etette, istápolta őket. A Kis Láz-hegyen, a Nagy Láz-hegy kisöccsénél járunk, ne feledd, szive mikor utolsót dobbant, a hegy lakói kellő tisztelettel eltemették, keresztet állítottak emlékére! Tedd tiszteletedet majd itt! Kinyithatod szemed! Nézzél körül! Láss, hallj még több csodát, járd tovább utadat hát, Vándor! Így szól hozzád a hegyi ember! Hallgass rám!- Emeli fel hangját még egyszer!- Látogasd majd meg tési bükkpalotájában a jó Hódtündér édeshugát, a barna hajú Sólyompásztor lányt! Gyönyörű erdei tündérként Bakonyújvár tornyánál óvja, védi vándorsólymait… Jártadban-keltedben keresd fel majd ott lakó öcsémet, a hegyenjáró Leventét is! Add át neki üdvözletemet! Szívesen fog látni! Vándorútra fel!