Szentkirály a török időkben pusztult csak el, helyén erdő nőtt az időközben eltelt, jópár évszázad alatt. Koloska temetője immáron kopjafa nélküli. Felette hollók keringenek korrogva sejtelmesen, sokat mondóan. Bárcsak érteném eme bölcs madarak és a csendes fák nyelvét. Vajon tényleg emberi feledésbe merült minden az idők folyamán?
Azonban hála égnek, napfényre kerülvén tárgyi emlékeik, ismét megelevenedett múltunk egy darabkája. Mint ahogyan legközelebb jópár, évszázadokon ezüstösen átívelő ezüstérme a középkorba kalauzol el minket.
Műszeres kutatásra feljogosító engedélyeink birtokában, terepi kutatásaink alkalmával nemcsak régészeti korú fémekre bukkanunk. Mondanom sem kell, rengeteg a szemét. Tisztelet a kivételnek, de sajnálatos módon nemtörődöm turisták és favágók által hanyagul elhajigált konzerves dobozok, söröskupakok és üdítős dobozok számtalanszor kerülnek elő.
Óhatatlanul belefutunk világháborús emlékekbe is. Ezek jobbára repeszek, azonban igaz, csak nagyon ritkán, fel nem robbant bombákra is bukkanunk. Ilyen esetben a szabályokat szigorúan betartván, haladéktalanul értesítjük a rendőrséget. Tűzszerészeik a helyszínre érkezvén, szakavatott módon hatástalanítják az emberi élet kioltására mind a mai napig képes, ezért igencsak veszélyes robbanószerkezeteket. Eddig, ezen a platón egyetlenegy ilyen esetre volt példa.
Soha nem felejtjük el! Azon az emlékezetes nyári napon az ilyenkor szokásos eljárás illetve jegyzőkönyvek felvétele után szebb és legfőképpen békésebb hangokat kívánva köszöntek el tőlünk az egyenruhások. Rangidős tisztjük övén kijelentésük hallatán, mintha életre kelt volna, halkan megcsörrent bilincse.
Egy ilyen alkalom után hazatértét követően szüleit üdvözölte, majd első útja ismételten nyájához vezetett. Megbabusgatta korán anyátlanná váló kedvenc hófehér bárányát, Mancikát. Szinte mondhatni, tejben-vajban fürösztötte. A kis kajla jószág a leányzót követte is ennek köszönhetően mindenfelé, ha tehette. Az ebédet jelentő hívó pengető dallamra hallgatván nyakában kolompjával csendesen csilingelve a közeli erdő üdén zöldellő tisztására baktatott szorosan gazdája nyomában. A dorombján ügyesen játszó Ajsa mosolyogva figyelte sete-suta társát, ki bárányszivébe zárván máris barátjául fogadta.
Tudtukon kívül ketten keresztbehúzták számítását. Egyikük a csetepaté zsivajára felfigyelő Arács, ki egyből messze hordó íja után kapott. Másikójuk a váratlanul az ösvény kanyarjából fütyörészvén előbukkanó ifjú, ki az útonállók láttán meghökkenvén összefonta szemöldökét. A szituációt látván nemes cselekedetre szánta el magát. Önfeláldozóan, akár élete árán megmenti a gyönyörű menyecskét. Az erőviszonyokat illetően nem voltak túl rózsásak a kilátásai. A túlerő és az egyenlőtlen küzdelem végkimeneteléhez kétsége sem férhetett. Ennek ellenére sem teketóriázott egy pillanatig sem. Egyvalamiben bízott. Nyakában hordott ezüstérme amulettjét megforgatta. Neki köszönhetően eddig minden csávából sikerült kikerülnie épségben. Szerencsét hozó talizmánjának varázserejében vakon hitt.
Kampós bunkós vándorbotját feje felett megforgatva hátba verte, majd jól kupán vágta a hozzá közelebb görnyedőt, a báránykával még mindég nem bíró tapasztalatlan ifjoncot. A zöldfülű martalóc ennek eredményeként hangtalanul el is nyúlt az avaron. A talponálló zsiványok viszont vészt jóslóan közrefogták az ismeretlent. Alattomosan körbe-körbe kezdtek forogni körülötte, késeikkel hadonászva, megmenekülését illetően számára esélyt sem adván. Élete még sohasem forgott ekkora veszélyben!
Eközben Arács sem volt rest. Felajzotta iját rögvest. Ugyanis számítása szerint éppen nyíllövésre zajlottak tőla az események, a szemközti domboldalon. Tudtán kívül, mint kiderül majd a következőkben, emberi sorsokat és telepe jövőjét döntően meghatározván avatkozhatott közbe. A fák koronája fölé magasodó hófehér sziklaoromra kilépvén, a völgy túloldalán zajló eseményeket szempillantás alatt felmérte. Holtbiztos célzáshoz készülődött. Először kürtjébe fúlt, vészt jelző hangjára nemcsak a falubelijei futottak össze. Taktikája bevált, a küzdő felek is pár pillanatra felé fordultak. Tanácstalan mozdulatlanságukat könyörtelenül kihasználta. Első lövésével halálos sebet ejtett a neki szembenálló gonosztevőn. A második nyílvesszőt már nem lőhette ki, hiszen Vendel, cinkosa villámgyors halálát látván, az ifjú háta mögé ugrott gyáván. Egyúttal aljas módon hátulról sújtott le rá puszta kézzel. Az orvul tarkón csapott és ezért eszméletét vesztő fiatalember erszényét és tarisznyáját ilyetén módon könnyedén megkaparintván, hátra sem nézve rohant el és oldott kereket!
Minden épkézláb ember a helyszínre sietett. Elsőnek társaival Arácsék értek oda. Barátainak intve parancsot adott: „Csepp időt sem vesztegetvén lóra pattanván kerítsétek elő nékem, akár a föld alól is ezt a haramiát!”
Arács először gúzsbakötött lánya fölé hajolt. Éles késével a köteleket levágván róla, óvatosan felültette. Ajsa egyből megmentőjét kérte maga elé. Pillantása riadtan megakadt a mellette továbbra is mozdulatlanul és eszméletlenül heverő fiatalemberen. A legrosszabbra számított. Gyengéden türelemre intették. Megnyugodva látta, mint nyújt édesapja segítséget az ismeretlennek. Kulacsából hűs forrás vizet locsolt arcára és tarkójára. Csakhamar halk sóhaj kíséretében a két fiatal végre nyugtatólag hatóan, egymás szemébe tekinthetett.
Azonban az ifjú általános meglepetésre nemhogy semmire sem emlékezett, megszólalni sem bírt, meg se mukkant. Nem mindenki állt értetlenül eme váratlan fejlemény láttán. A falubeli gyógyfüves asszony így szólt:
- Tarkóra mért ütés következményeként emlékezetkiesés lehetséges. Pihenésre és teáimra van szüksége, s meglássátok, kigyógyul ebből a nyavalyából. Addig is királyunk utáni tiszteletből hívjuk Andrásnak!
Eme csilingelésre fel is kaptam a fejem rögtön. Tudtam, kívánságuk valósággá válik hamarosan. Igaz, tettünk is érte, hiszen messze lévén az este, maradtunk még pár órát.
A platót keresztül-kasul járva meg-megszólaltak fémdetektoraink. A hajdani erdei legeltetésre utaló vas kolomp és doromb, illetve szép ívű, sarló formás szőlőmetsző kés, nyílhegy, avatatlan fül számára semmitmondó rekedtes zörejt gerjesztettek. Azonban ez egyáltalán nem tévesztette meg tapasztalt kutatótársaimat, sőt számukra régmúlt idők tárgyi emlékeinek számítottak egytől-egyig!
A nap fénypontját mégis két társunk fémkeresőjének trillázó ritmusának zenés kíséretében utolsónak fellelt ezüst érmelelete szolgáltatta. Egypár kora középkori fiesachi dénár került pár évszázad után ismét napvilágra. Sejtésem beigazolódni látszott, bomba jó hírekkel szolgálhattunk a nap végén, immáron a Laczkó Dezső Múzeum legnagyobb örömére. Vándorbotomra támaszkodtam a nem várt bőséges lelet együttes láttán. Az egyik furcsán csillogó ezüst dénárt kézbevéve, jobban szemügyre vettem. Annak idején medálként hordhatták talán, hiszen apró kis likacskát vettem észre rajta. Kiváncsian átkukucskáltam rajta, s lám lám, immár a múltba tekintettem. Meglepetésemben lehunytam szemem pár pillanatra. Eme tárgyakkal összefüggő történet bontakozott ki számomra ismét, azonban most kivételesen száz évet átívelően beezüstözvén.
Szent István király uralkodása után ugyanis tovább folyhatott a platón az eredményes s ezzel együtt igencsak jövedelmező gazdálkodás. Kolos nemzedéke több generáción keresztül az önellátáson túl már vásárokra járván piacra is termelt. Azonban pár emberöltő alatt a magyar pénz elértéktelenedett. Külföldi kereskedők nemhogy külhonban, már belföldön sem fogadták el fizetőeszközként. A szebb napokat látott veronai dénárral együtt rengeteget veszített fényéből.
A Balatonra néző lankákon hiába érlelődtek szőlőfürtök, az erdőkben hiába legelészett a gyönyörű paripákból álló ménes, a mezőkön a békésen bégető birkanyáj. A XII. századra rég nem látott világ köszönt a Árpád-házi királyságra. Az uralkodók felelőtlen gazdaságpolitikája révén önellátásra, illetve már-már cserekereskedelemre kezdett visszaállni mindenki. Kolos szépunokája, az őseire méltán büszke Arács átlátván a menthetetlennek tűnő helyzetet, józan paraszti eszére hallgatott, igaz, eme válságból kivezető kiutat nem látott. Legalábbis egyelőre. Addig is, mint mindig, nyitott szemmel járva, az elcsendesedő vásárokban bizony jó és rossz emberrel egyaránt összehozta ismételten a sors. Zsivány lókupeceket, zsugori kufárokat és az uzsorásokat nem szívlelte, ha lehetett, el is elkergette, a tolvajokat és haramiákat módfelett üldözte!, és ha kellett kardélre hányta.
A becsületes és dolgos állattenyésztők és földművesek örömét, bánatát gondosan meghallgatta. Egymással tapasztalataikat megosztván, vélük mindég a közös alkut kereste!
Szentkirályra visszatérve, a plató szélén megnyugodva tekintett szét. Még ha nem is álltak jól anyagilag s nem vetette fel őket a pénz, ennek ellenére gazdasági jólétben élhetett falvának apraja-nagyja.
Büszkesége, egyetlen édes lánya, Ajsa felcseperedvén, édesapja nyomdokain járva sajátíthatta el az állattenyésztés és növénytermelés minden csínját-bínját. Sőt mi több, édesanyjától megtanult idejekorán szőni-fonni, azonban gyöngéd szíve leginkább szelíd birkanyájához húzta. Legtitkosabb vágya esküvőjére gyapjukból különleges nemez szőnyeg készítése volt. Addig is míg eladósorba került, ködmönt s bekecset készített előszeretettel eleinte csak falubelijei számára télire. Később vásározni eljárván, jól megérdemelten tekintélyes summa üthette volna markát az eladott darabok után. Az elértéktelenedett denár helyett azonban a csereberélgetés számított kifizetődőbbnek az idő tájt. Jobb híján ő járt mindig elől, jó példát mutatván a többiek számára.
Tudtukon kívül nemcsak rájuk, halálos veszedelem leselkedett a közelben három szakállas haramia képében. Messzi alföldi síkságon nem volt már maradásuk, hiszen gonosztetteik révén körözték őket ottan már jó ideje. Így vetődtek erre a békés balatoni tájékra. Mint mindenki, a lány is hallott a rosszakaratú, gonosz kujtorgókról. Óva intették szülei. Mindhiába. Senki nem tudta lebeszélni szokásos délutáni sétájáról. A semmittevő gonosztevők csak erre a kedvező alkalomra vártak. Rajtaütésük meglepetésszerűnek és váratlannak számított ennyire közel a faluhoz fényes nappal. A kis bárány láttukon hangosan bégetve rohant volna világgá ijedtében, azonban a díszes kompánia sihederje egyből grabancon ragadta. Ajsára marcona társa vetette magát, kezéből szőlőmetsző kését kitekervén egyből a földre teperte. Megkötözte, védekezésre képtelenné téve így, sőt mi több, iménti leleplezőnek számító segítséget kérő sikolyának is elejét véve, száját is kipeckelte szegény lánynak. Vezérük, Vendel elégedetten dörzsölte markát. Lám lám, vacsorájuk is lészen immáron és mindennek tetejébe busás váltságdíjat követelhetnek az itteni földesúrtól!
Az üldözők tarsolyukban szomorú hírrel ekkor tértek vissza. „A hétpróbás gazfickónak nyoma veszett örökre a balatoni mocsárban! s hozzátették: A zsákmányolt iratok és érmék híján az ismeretlen fiatalembernek pusztán származása is homálybavész!”
Ajsa is csak töredékesen emlékezett vissza megtámadásának körülményeire. Megmentőjére csodálattal egyszersmind elismerően tekintett. Családja beleegyezésével odaadóan ápolhatta hetekig. Tanulékony lévén, csinos szemrevaló tanítójától az ifjú a magyar nyelvet könnyedén elsajátította, társalgási szintet elérvén hamarosan.
A gyógyfüves teáknak is köszönhetően Andrásnak jobban vágott az esze mint a borotva, s csodák csodájára elkezdett visszatérni emlékezete. Érdekes módon jól értett a külhoni dénárokhoz illetve a vásározós csízióhoz. Szerelem gyúlt szívében. Csinos választottja ki más lett volna, mint az őt elismerő Ajsa. A lány viszonozta érzelmét, és édesapja áldását adta frigyükre.
Kilétére is fény derült hamarosan. Bajor nagybátyja, Áchim erre kutatván eltűnt, kalandvágyó, világot jobban megismerni akaró unokaöccsére bukkant rá személyében. De ő már itten marad, hiába emlékezteti előző életére. Ideköti szerelme, a megmentett menyecske. A mennyegzőt megtartván, Ajsának teljesülhetett kívánsága, legtitkosabb vágya. Esküvőjükre gyapjúból különleges nemez szőnyeget készíthetett.
András hatására bizony Arács az erre vetődő kereskedővel, Áchimmal folytatott beszélgetései során rengeteg mindenre jött rá. Újdonsült barátja ugyan törte a magyar nyelvet, akcentusa is hagyott kívánnivalót maga után. Azonban nem szegte kedvüket eme kisebb nyelvi nehézség. Végül korszakalkotó közös megegyezésre jutottak. A középkori Szentkirályon fogadták el az elsők között az értékálló külföldi ezüstpénzt, a fiesachi dénárt.
Arács rögvest uralkodója, II. András szine elé járult. Sokatmondóan, ugyanakkor tisztelettudóan a vásárokban már elfogadottá váló érmét rakott le asztalára. Tanácsa egyszerű és nagyszerű volt. „Jövőbe vetett hittel, előre tekintő politikát folytatva, a keleti Bizánc és Nyugat-Európa felé egyaránt nyitni kell. Új értékálló pénzrendszert bevezetvén, az árugazdaság ismét fellendülhet” A királyi udvarban ismerték jól, tudása és éleslátása vetekedett nem egy főúréval. Utóbbiaknak nemtetszése mit sem változtatott véleményén. Nem sokkal rá ennek szellemében a király feleségül kérte a bajor Andechs-házból Meráni Gertrúdot, Ő pediglen későbbiekben, míg férje az ország határait megszilárdítván harcolt, királynőként ülvén a trónon, hozott nem kizsákmányoló és nélkülözést sem okozó döntéseket. Az ország lakosságának parasztsága tisztelettel tekintett fel rá, a főurakkal ellentétben, akik a német befolyás növekedését nem nézték jó szemmel. Pár kivétel akadt azonban, és természetesen közéjük tartozott Arács! A későbbiekben a király hamis ezüst érmeverő műhelye nemtetszését váltotta ki. Helyettük ő továbbra is csak fiesachi dénárokat fogadott el.
Andrásék leszármazottai, illetve a plató többi lakosa ezek után évszázadokon keresztül töretlenül művelték tovább a földjeiket, tenyészették állataikat! A török időkben néptelenedett véglegesen el Szentkirály. Újabban előkerült különleges leleteknek köszönhetően fény derülhet ezen elfeledett időszakra is. Határbejárások és haramiák nyomán!
MCBUBU.HU - Sütő Krisztián: Kalandok a sziklaplatón - 5. Az Árpád-kori legény 2021.
