Az avar hódítók után immáron három, itten letelepedő magyar vitéz nyomába eredünk a sziklánál, amely a honfoglalás korába kalauzol el bennünket. Kalandozásaik során távoli vidékeket jártak be őseink, és győztes hadjárataik során dicsőséget és vagyont szerezvén, a 900-as években itten is telepedtek le közülük néhányan. Leghíresebb harcosaik egyike telepet alapított a platón, és Itáliában szerzett érméjét talizmánként nyakában viselte továbbra is, majd a közeli völgy névadójának nyomdokán járunk legközelebb.
Találataink zömét jobbára vasból készült kések és kolompok alkotják. Ezüst leletek viszonylag ritkán kerülnek elő napjainkban a fémkeresős kutatásaink során. Három társamnak sikerült azonban rábukkannia három különálló, mégis egymással összefonódó korszak történetét felelevenítő érme együttesre.
Június közepén szótlanul baktattunk lefelé a hegyről. Verítékező homlokunkról izzadtság csorgott szemünkbe az egész napos felfedező körutunk után. Pár apróságon kívül nem került napvilágra eddig semmi. Barátaim örök optimizmusának hála, mégsem kapcsolták ki detektoraikat. Állhatatosságuk csakhamar meghozta gyümölcsét a múzeum gyűjteménye számára, ugyanis a verőfényes napsütésben a platót átszelő út két oldalán lengetve, egyszerre csippantak meg készülékeik. A balról előkerülő antikolt két forintos láttán somolyogtunk csak. Azonban a jobboldali kerékbevágásból tündöklően csillogó, régesréginek tűnő ezüstérme kandikált ki sokat sejtetően Reánk!
Kiemelését követően teljes joggal nyervén el a Nap lelete megtisztelő címet, felettébb óvatosan jár kézről kézre! Alaposabban szemügyre véve, bevallom őszintén, kissé csalódott vagyok. Csupa értelmetlen irást látok mindkét felén! Semmi uralkodói koronás vagy babérkoszorús fejminta. Mint kiderül, csak az én avatatlan szemeim nem fedeznek fel rajta semmi érdemlegeset!
MCBUBU.HU - Sütő Krisztián: Kalandok a sziklaplatón - 4. A honfoglaló vadlegény 2021.
Számtalanszor egymás életét megmentve, akár véráldozatuk árán, életre szóló barátság köttetett az őszülő varkocsú Gella és az ifjú Kolos között. Mikor 937-ben tőrbe csalta őket az itáliai Lothar Hugo király, sikerült akkor is hősiesen kivágniuk magukat a számukra állított halálos kelepcéből. Légyen ellenfél vagy bajtárs, lényegében mindenki legnagyobb meglepetésére merész tervet eszeltek ki. Más kiút nem lévén ugyanis, váratlanul a ravasz uralkodóra és testőrségére vakmerően rátámadván, Veronában veretett ezüstérméivel teli erszényét megszerezvén menekültek meg. Emlékezetes kitörésük után szerencsét hozó talizmánként hordták eztán a számukra oly különleges értékkel bíró, oly fontos emléket jelentő érméket.
Szeme sarkából édes egy szem lányára tekintett. Figyelmét el nem kerülte mostani találkozásuk alkalmával pirospozsgás orcájáról legördülő két könnycsepp. Emesét jól ismervén, tudta jól, mit jelentenek eme könnycseppek. Az elsőben magára ismert, a másodikban viszont mintha Kolost fedezte volna fel.
Sejtelme csakhamar beigazolódott. A fiatalok szerelmesen egymásra találtak a szivárvány minden színében játszó őszi erdőkben tett sétáknak, a hosszú őszi éjszakákba nyúló tábortűz melletti beszélgetéseknek köszönhetően. Áldását adta reájuk.
Fiára is igazán büszke lehetett a későbbiekben. Annyi bizonyos, Kis Gella rászolgált édesapja nevére, hőstetteivel később magasan kitűnt kortársai közül. Még ha önnön hibáján kívül vereséget szenvedett a magyar sereg 940-ben, két évre rá fordult a kocka, akkor egészen az Ibériai félszigetig jutottak el kalandozásaik során, vele az élen!
Keresztbe pár betű, értelmetlennek tűnik első pillantásra. NA és VERO. Vállon veregetve fülembe súg barátom:
- „Cseréld fel a két részt.” Nocsak, így már más, kiáltok fel!
VERO és NA! Egybeolvasva Verona, észak itáliai város nevét adja ki! No, lássuk csak a másik oldalát még egyszer. Középen feltűnik a latinul királyt jelentő felirat, REX! No, de kiről is lehet szó? Együtt silabizáljuk immár ki a kissé elmosódott körfeliratot. Érthetővé is válik egykettőre, dejszen nem mindegy honnan kezdjük, ugyebár. A szórejtvényre fény derül egyhamar, a helyes megfejtés HUGO LOTHAR!
Óhatatlanul vándorbotomra támaszkodom ekkor, és óhatatlanul a szemközti domboldal felett szomorúan keringő hollópárra leszek figyelmes. Behunyom tekintetem, s megelevenedik a magyarság történelmének hajnala!
A kilencszázas évek elején a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek az Alföldön vetették meg először lábukat. Sztyeppei életformájukat folytatva, téli-nyári szálláshelyeiket váltogatták továbbra is, méneseik és csordáik csodaszámba mentek. A Dunántúlt miközben fokozatosan birtokba vették, rég nem látott rokon nemzetre, avarokra bukkantak. Hagyományaik, szokásaik, mivel hasonlatosak voltak, így békességben megfértek egymás mellett. A Balaton-felvidéki őslakosok vezetője, Csucska újdonsült szomszédaival, a honfoglalókkal könnyedén épített ki baráti kapcsolatot. Nem jelentettek egymás számára konkurenciát, hiszen ők már megfogyatkozva ugyan, kis területet népesítettek már csak be, ugyanakkor véglegesen letelepedve a veszprémi fennsíkon, mondhatni röghöz kötötten jobbára már csak földműveléssel foglalkoztak.
Egyetlen törzsük kivételt képezett azonban. A régesrégi múltra visszatekintő közösség sziklaszilárdan megvetette lábát az évezredek óta lakott balatoni platón. Közel három évszázaddal ezelőtt az avar kagán lánya és a bronzkori, majd római felmenőkkel büszkélkedő megmentőjének szerelméből generációkon keresztül átívelően meghatározó törzsfők születtek. Csengére és Balura bizonyosan büszkén tekintettek vissza leszármazottaik. A sorrendben következő ük ükunokájuk, a picúr Koloska felcseperedvén, Kolos néven telepükön lótenyésztésbe fogván, nem csupán megélhetésük volt biztosítva. Völgyük hét, igencsak bő vizű forrásánál áldozván a Hadúrnak, harcra készen álltak. Igaz ugyan, hogy népük birodalmának végzetét éhínség, belviszály után bekövetkező környékbeli országok támadásai jelentették, ami végül határmenti senki földjévé lett az idők folyamán. Azonban ők továbbra is rettenthetetlen harcos lovas nemzedékként éltek parányi szülőföldjükön.
Jó vérvonalú paripáik révén hamar nagy elismerésre tettek szert a honfoglaló magyarokkal kereskedvén, és egyúttal nyugat felé irányuló kalandozó hadjárataik terveiről ekkor szereztek első kézből tudomást. Az okok között egyaránt szerepelt pusztán a zsákmányszerzés felett érzett öröm, a hatalmuk gyorsan történő megerősítése, illetve szövetségeseik megbízatásainak való megfelelés.
Az Avar Kaganátus után tehát ismét erős, központi államhatalom bontakozott ki a nem is olyan távoli jövőben, itt, a Kárpátok koszorúja övezte medencében. Számukra mindez egyet jelentett. Végre-valahára nem az őket elnyomni készülő ellenféllel kerülnek szembe. Éppen ellenkezőleg, tevékeny és meghatározó részesévé válhatnak a magyar államalapításnak. Kolos nem esett a feje lágyára, tudta jól, mi a helyes teendő ami egyszer s mint kötelessége. Ősi szokásaik szerint a vének tanácsát illetve táltosuk jövendölését is meghallgatván, kétszer sem kellett mondania, Nyergelj fordulj! adta ki a parancsot egyből! Szövetséget, sőt mi több, vérszerződést kötött a közelben letelepedni készülő hódítók itteni törzsfőnökével, a korosodó Gellával! A szent sziklánál fakadó pataknál áldozatot bemutatva, lóra pattanva félelmet nem ismerően, együtt indultak hadba!
Másfél évtizeden keresztül egész Európát bejárva, jobbára Itália tartományait célozták meg a magyar fejedelem, Zolta parancsának eleget téve. Egymás mellett, vált vállnak vetve harcolták végig eme 927-től 937-ig terjedő időszakot. Mind meg annyiszor győztesen, gazdag hadi zsákmánnyal tértek haza, egyetlen kivételtől eltekintve. Mondhatni ekkor csupán apró szerzeménnyel gazdagodtak mindketten, az életükön kívül!
Haza térte után húgának lakodalmába hívták. Emese és Kolos lépett frigyre, örök hűséget fogadván egymásnak. Kisfiúk, Koloska már a bronzkor óta ősei által birtokolt, és lakott sziklaplatón jött napvilágra. Megörökölte édesapjától, Kolostól Hugo Lothar itáliai királytól szerzett ezüstérme talizmánjának egy példányát. Harcolnia soha nem kellett… Békeidőben viszont annál inkább sikerült hasznát vennie! Dicsőséges felmenőihez méltóan ugyanis virágzó gazdaságot hozott létre a platón. Szerencsésen jövedelmező szőlőtermesztésbe fogott a lótenyésztés mellett, és idősen még megérte Szent István királlyá koronázását. Törzsével együtt megkeresztelkedvén, az Árpád-korban telepük a kiváltságos Szentkirály nevet kapta meg. Halálakor szerencsét hozó érméje vele együtt szállt sírba, szemfedőként.
Falva helyén erdő nőtt az időközben eltelt évszázadok alatt. Immáron kopjafa nélküli, jeltelen a temetője. Felette hollók keringenek, korrogva sejtelmesen, sokat mondóan. Bárcsak érteném eme bölcs madarak és a csendes fák nyelvét. Vajon tényleg emberi feledésbe merült minden az idők folyamán?
Azonban hála égnek, napfényre kerülvén tárgyi emlékeik, ismét megelevenedett múltunk egy darabkája.
Mint ahogyan legközelebb jópár, évszázadokon ezüstösen átívelő ezüstérme majd a középkorba kalauzol el minket.
Haza tértük után Zoltától, fejedelmüktől örökös kiváltságokat kaptak, mégpedig a letelepedésüket illető területeket visszavonhatatlanul. Gella ez alkalommal véglegesen szegre akasztotta kardját. Szerető családja várta itthon, első dolga volt feleségét átölelni. Gyermekeit viszontlátva, számára úgy tűnt, szempillantás alatt felnőttekké váltak, hiszen eddig csak jobbára novembertől kora tavaszig láthatta kettejüket. Lám-lám fia, kis Gella jövőre hadköteles lesz. 60 évesen harci stafétáját ifjú nemzedékének engedte át, apáról fiúra öröklődően. Szerencsét hozó ezüst érme amulettjeinek egyikét mellényébe varratta hát hadba vonulása előtt. Hadrendbe állását illetően kiképzését hű fegyvertársára, ki tűzön-vízen keresztül követte őt eddig, Kolosra bízta.
