Sütő Krisztián: Kalandok a sziklaplatón - 3. Avar kaland a sziklán
Napok óta esik az eső, kisebb-nagyobb intenzitással. Minden felázott, az avarok gyújtónyilai most mit sem érnének…

Átmeneti csapadékszünetet kihasználva kutatótársaimmal ismét teszünk egy karikát kedvenc platónkon. A napot eltakaró felhős időben azonban útvonalunk kunkori vargabetűre hasonlít. Nem, nem tévedtünk el. Csak éppen visszatértünk óhatatlanul kiindulási pontunkra, és miközben a nyugati oldalra szerettünk volna eljutni, körbejártunk a fennsíkon. Pár száz méteres körutat megtéve… Jót somolygunk magunkon egymásra tekintve. Nem vagyunk elkeseredve, hisz rövid kitérőnk alkalmával három lelet akadt eddig horgunkra. Kehely formájú nyílhegy, egy gyújtónyíl illetve egy szokatlan formájú fényes csat, s mellé csilingelő kolompocska. Ezeken felbuzdulva folytatnánk a kutatást, de földbe gyökerezik lábunk, s nagyot nézünk.

Nem hiszünk a szemünknek. Az erdei úton gyorsan haladó, mégis hangtalanul suhanó csapat bukkanik fel. Tagjai párban haladva gurulnak el mellettünk, mozdulatlanul állva kormány nélküli kétkerekű járműveiken. Gyakorlatilag csak a fejüket forgatják menetközben, ránk is biccentenek, mondhatni a magas lóról. Az utolsó azonban lemarad, bizonytalankodik, esetlenül tengelye körül forgolódik. Vezetőjük visszakanyarodva a hölgy mellé, instrukciókkal látja el, így tovább folytathatja útját. Mintha a fantasztikus-futurisztikus jövőbe csöppentünk volna, pedig mi a múltat kutatnánk inkább!
MCBUBU.HU - Sütő Krisztián: Kalandok a sziklaplatón - 3. Avar kaland a sziklán 2021.
Adódik a kérdés! Mit kereshetett itt vajon a 600-as években egy avar előkelőség? Hiszen mindenik lelet ebből az időszakból való. A vezériek mellett a gyújtónyíl a hódító hadjáratra, a kolomp már az ezutáni békésebb időszakra vonatkozó erdei legeltetésre utal.

Miközben eláll az eső, s pöfékelve pipálni kezd a hegycsúcs, felszáll a pára. Az én gondolataim pediglen messzire repülnek, vissza a régmúltba, azonban, érzem, ezzel egyidőben képzeletben követnem kell egyúttal az előbbi futurisztikus csipet-csapatot is. Nyomukban járva lelek rá a rejtélyes leletek titkának nyitjára. Ők valójában réges-régi korban oly rettenthetetlen harcosok nyomán haladnak.

Helyemen pediglen subát viselő ifjú áll délcegen! Mögüle patadobogás hallatszik, lovascsapat üget el mellette, élén az avar főkagán lányával, Csengével. Szorosan utána pediglen lamellás páncélzatú, állig felfegyverzett testőrsége jelenik meg.

A fiatal pásztor, Balu  tisztelettudóan áll félre útjukból, süvegét is lekapva, lehajtott fejjel, félszemmel pislant fel csak rájuk. A leány észre sem veszi. Miért is venné, hiszen egyszerű őslakos  csupán számára. Magasan hordja az orrát, ennek megfelelően ejh, de magasra tűzte még a kontyát is.  Ugyanis édesapja, a  Avar Kaganátus vezetője, Baján a hírek szerint itten akar fejedelmi székhelyet alapítani a közeljövőben, a Dunántúlon. Ki is küldte felderítőit jóelőre!
Ifjú pásztoruk sem rest, igencsak segítőkész, sőt mi több, tettre kész. Hiszen az  előző mesék részeiből már ismert bronzkori hős harcos és római párja vére csörgedezik ereiben! Bizonyosan büszkék lennének rá mostan ük ük ük ősei! Az izgága paripa éppen mellette rohanna tovább és szaladna ki a világból. Balu nem teketóriázik egy pillanatig sem, kantárjánál erősen megragadva, trükkös csomóval pillanat tört része alatt egy közeli fához köti ki. Flaskájából hűsítő vizet locsol rá.

Majd rohan egyből a földön heverő öntudatlan lányhoz. Fölé hajolva, megnyugodva állapítja meg, lélegzik, és szemlátomást minden porcikája ép.
Most veszi hasznát igazán apáról fiúra öröklődő pásztortudományának. Állatot és embert menthet vele. Sebtében különbnél különb gyógynövényt szed, maroknyi nyugtató hatásút a ló elé dob. A lány orra előtt pedig pár összedörzsölt levelet húz el párszor. Az illékony illatoknak hála, kinyitja szemét. Tekintetét egyszerre megmentőjére emeli. Megpróbál felülni, önerőből, de erőtlenül hanyatlana vissza, ha az ifjú pásztor át nem karolja egyből.

Fa tövébe ültetvén, friss forrásvízzel kínálván az imént még olyan dölyfös leányzót, egyből beszédbe elegyednek, mégpediglen jelbeszédbe! Hiszen egymás nyelvét nem értik. Kézzel-lábbal mutatnak hát dél felé, az avar tábor irányába. Egy véleményen vannak mindketten, el kell jutniuk magához, a főkagánhoz, méghozzá mihamarább.

Bizony eközben Baján már égre-földre keresi egyszem édes lányát, Csengét. Éktelen haragra gerjedvén a reá vigyázó testőrcsapat ügyetlensége láttán, kiküldi őket ismételten, ha dolguk végezetlenül térnek vissza, halál fiai. Azonban gondol egyet, s Velük együtt most Ő maga is lóra pattanik!

Nyergelj, fordulj! Szól a parancs!
Elhatározásra jut, és az ifjút menten táborába invitálja. Jurtájában asztalához ülteti, s tolmács útján éjszakába nyúlóan beszélgetnek a régmúltról. Majd meghallgatja tőle első kézből bronzkori hősökről szóló énekeket.

Másnap reggel barátságban válnak el egymástól. Útjára bocsátja leánya megmentőjét, tiszteletben tartván a fiatalember kérését, népét gazdagon megjutalmazza tőle telhetően. Teljhatalmánál fogva egyben kiváltságot ruház reájuk. A plató és környéke védelmet kap uralkodásának idejére, az őslakosok nagy örömére. A kagán fejedelmi székhelyét végül máshol, a Balaton déli partján alapítja meg.
Nincs más hátra, újra elindulunk hát immáron utánuk, rendületlenül nyugatnak tartva. Közben az eső is a nyomunkba érve újra megered. Újdonsült kutatótársunkat, a régész lányt mindez mit sem zavarja, zokszó nélkül követ minket. Nem akármilyen fából faragták őt sem.

Pár méter után legyezőszerűen szétszéledünk. Pár perc múltán mindhárom detektor csipogni kezd szépen egymás után. Értéktelen egy és két forintosok gurulnak elő  az ásók mellől. Lássatok csodát, harmadik társunk ujjongva kiált fel. Gyertek csak! Nézzétek, in situ, úgy ahogyan eredetileg a földben találtam!

Mondanom sem kell, ki ér oda leghamarább. Sebtében hajol az újabb lelet fölé. Izgatottságában hajpántja kicsatolódik, haja kibomlik, pár tincs a szemébe lóg. A vékony szárban kezdődő, zölden fénylő patinás fém darab kiszélesedő végét még a talaj valamelyest takarja!!! Mi lehet? Nyílhegy talán? Óvatosan kifordítva, bizony egyhamar kiderül, ez biza nem fegyver. Jóval szélesebb annál. Lám-lám, a másik oldala pediglen gyönyörűen díszített. Remek ötvösmunka! Ez bizony fejedelmi ékszer lészen! Különleges kidolgozású hajtű került napvilágra!

Érzem, most rajtam a sor. Mint oly sokszor eddig, vándorbotomra támaszkodám, s várom, mikor fordul meg vélem a világ. Mit megfordul, feje tetejére áll egyből, ahogyan rám tekint ez a lány, s átnyújtja a többi lelettel együtt ezt az utolsót is. Tényleg nagy szám, csodálkozástól tátva is marad a szám!!!
Avar álcsat
Lóhalálában nyargalnak fel és alá,  visszatérnek ismét a fennsíkra. Átpásztázzák újra meg újra! Úttalan útjukon arcukat ág vágja, kezüket tüskésbokor karcolja. Pár apróságot leszaggat ruházatukról is a növényzet, de mindezt nem bánják. Így parancsnoki rangot jelző álcsatjának elvesztése most mit sem számít.

Keresésüket siker koronázza. Rá bukkannak csakhamar az immáron a forrás felé  baktatókra, a paripát kötőféken vezető Balura, s a nyeregben ülő, még  elalélt Csengére.

Megállj! A testőrök fegyvert szegeznek a szemükben csak egyszerű, őslakos pásztorra, ki tudtukon kívül valójában ma bizony életet mentett. Itt koncolják fel, eme minutumban, mégha parancsot sem kapnak rá!

A főkagán leinti őket, átlátván a helyzetet, édes lányához hajol. Pár szót váltanak egymással suttogva... Helyeslően bólint.
Baján felderítői révén régóta tudott az itteni, az évezredek alatt fent maradt sziklakultuszról. Elismeréssel tekint Balura. Régmúlt korok őseinek legendás leszármazottjára ismer személyében.
Avar stílustű
Minden bizonnyal most járják körbe a Balatont, s itten lelnek táborhelyre éjszakára. Szólal meg nagyot sóhajtva utánuk fordulva Balu, aztán megyen dolgára. Birkái delelés után legelnének vacsora gyanánt finom füvet amott ni, a fák alatt, az új cserénykarámban. Pásztorkutyájának füttyent, int, s lám, hű társa máris keríti a nyájat. Vezérürüje kolompja egyhamar elhallgat. Ínyükre való a dús legelő, csak a fűszálak morzsolásának sercegése hallatszik.

Mindeközben a lovascsapat szokásos körútját mielőtt befejezné, életveszélyes kalandba keveredik a platón!

Útvonaluk mentén öreg tölgyfa otthont nyújt kígyónak és békának, bogárnak egyaránt.  Tudja ezt jól az erdő barna behemótja, a pákosztos medve koma is, akinek lépes mézre fáj a foga. Mi sem egyszerűbb ennél. Észrevevén az ágról lelógó hangosan zümmögő méhkast, mancsával leütvén azt. A csípésektől magát mit sem zavartatván, jóízűen lakmározik, s mikor jól lakik eme számára fejedelmien édes lakomával, hazabaktat. Magukra hagyván a mérges darazsakat. Ők most bosszúra szomjasan csapnak le az avar lovasokra maci laci helyett!

Hiába testőrei védelme, lány védencük alatt megbokrosodik csípésektől paripája. Felágaskodik, majd eszét vesztve, szélsebesen vágtat el visszafelé az úton. Parancs nélkül, uccu, erednek utána, de hiába minden igyekezetük, nyomát vesztik egyhamar. Az útról ugyanis letérve az erdő fái között nyomtalanul tűnik el szemük elől. A fennsík szélére érve ló és lovasa ugyanis hatalmasat bukik, s gyönyörű gazdája  pedig róla leesvén, eszméletlenül terül el a földön. Hajtűje kihullik, hajzuhataga kibomlik!  A fent említett, békésen legelésző nyáj tőszomszédságában…
Az avarok után immáron három, itt letelepedő magyar vitéz után nyomozunk majdan a sziklánál. Az első rész a honfoglalás korába kalauzol el bennünket. Kalandozásaik során távoli vidékeket jártak be őseink, és győztes hadjárataik során dicsőséget és vagyont szerezvén, a 900-as  években itten is telepedtek le közülük páran.

Leghíresebb harcosaik egyike telepet alapított a platón, és a messzi Itáliában szerzett érméjét talizmánként nyakában viselte továbbra is. A közeli  völgy névadójának nyomdokán járunk legközelebb...