Közel 1300 év elteltével a régiek szent sziklájának kultusza feledésbe merült. Immár római őrhelyként, torony nélkül, természatadta kilátópontként használták a rómaiak. Őrizték a közeli, útépítéshez használatos bányát, az alant futó utat. Innen figyelték a szemközti szőlő borította dombok lankáira épült villát is. Aztán az őslakos pásztor leszármazottjai tovább élték életüket a Római birodalom területén.
Őrségváltáskor egyaránt használták a völgyből ide felvezető régi útvonalat a telep állattartó, őslakos felmenőire titkon büszke juhászbojtárával. Jövet menet bizony elvesztettek ezt-azt. A fémkeresős csapat a bronzkoriak után ismét körbeadott pár, sokat mondó, rómaiaktól való leletet. A törött fibula,a kolomp, a nyílvessző, az apró kis bronzérmék. Utóbbiak egyike a bánya mellől, a többi, szám szerint 45 viszont egymás mellől került elő. Barátom sejtése beigazolódott. Legnagyobb örömére bizony sokat csipogó detektorával igazán ritka érmekincsleletre bukkant!!! Szépen sorjában bújtak meg félméteres sugarú körön belül, nagyon közel a felszinen heverő bebarnult levelekhez.
Gratulálok a megtalálóknak!
Aztán felszólítás hallatszik - szól egyikőjük, sokat sejtetően, rám somolyogva. -Nézd csak, én mit találtam az imént! Csukd be szemed, és tartsd a markod. Vándorbotomat másik kezemben tartva, nagy és kerek érme pottyanik előrenyújtott nyitott tenyerembe. Igazi különlegesség a római Sestertius!!! Súlya önmagában is meglepő, 24 gramm. Nagyot fordul velem a világ. Eltöprengek és visszaemlékezek.
Ősi pásztorünnep felé jár az év. Sárgulnak, barnulnak már a falevelek. Az őszi napéjegyenlőséghez közelítve egyforma hosszúnak tűnő nappalok és éjszakák félelemmel és vegyes aggodalommal telnek el. A vészterhes időket a régi, nagy tartomány négyfelé osztása, majd a sorozatos ellenséges betörések okozzák már évtizedek óta.
MCBUBU.HU - Sütő Krisztián: Kalandok a sziklaplatón - 2. A római románc 2021.
Az ifjú pásztor erszényében ott csörgött immáron a birkanyájra való több tucat kis bronz. A leányzó pedig szőni fonni megtanulván, orsópálcájával szebbnél szebb ruhákat készített a gyapjúból titkos találkahelyükön, a platón lévő őrhely közelében. Ebéd után nemegyszer hiába keresték otthon őt, előfordult bizony, hogy órákra eltűnt családja szeme elől.
A völgyből jajveszékelés, lódobogás hallatszott fel. Meglepetésszerűen ütöttek rajtuk a gótok, hunok, alánok válogatott fegyveresei. A platóra lóhalálában nyargalt fel utánuk is egy csapat. A nagy zűrzavarban a testőrség zárt alakzatot felvéve, visszavonulás közben önfeláldozóan védte a villa népét. A kavarodásban ruhájukról leszakadt ugyan pár fibula, elgurult pár kis bronz érme, sőt mi több, parancsnokuk övéről leoldódott még a villa kulcsa is, a legény tenyeréből pedig kihullott a jutalmul kapott Sestercius, miközben mátkáját védte önfeláldozóan, s karolta át odaadóan!!! De ki foglalkozott most ezekkel az apró-cseprő vagy éppen értékes holmikkal, hiszen az életük volt a tét. Óvatosan hátrálni kezdtek dél felé, a Balaton római villákkal teli lankái felé. Reménység szerint ott ideig-óráig védelemben részesülnek… Nem jutottak messzire, bekerítvén, megadásra szólították fel őket a barbárok!
Itt vészelték át a vérzivataros esztendőket. Családot alapítva megőrizték, sőt mi több, vitték tovább az ősi pásztornépek hagyományait karöltve a római szokásokkal. A környékbeli bennszülött őslakóval, pannonnal, illirrel keltákkal szövetségre lépve sűrű erdők rejtekén dacoltak a betolakodókkal szemben, míg végre kialakult ellenfelük részéről a régi Pannónia területén a törzsszövetségi államforma, és végre valahára rendeződött sorsa utódaiknak is. Békében teltek napjaik, éveik, évtizedeik.
Majd a népvándorlás kora békésebb időszakaiban…
Egészen addig, míg az eddigieknél is nagyobb nép kezdte meg hódító hadjáratát. A gótokat longobárdok követték, majd az avarok gyújtónyilai éjszaka felreppenve baljóslatúan világították be a sötét égboltot. És nem sokkal rá megalakult az Avar Kaganátus, élén a főkagánnal. Aki bizony szintén járt kiséretével eme évezredeken keresztül az itt élő emberek életében fontos szerepet betöltő platón. Nekem elhihetitek, Ő sem maradt kivétel. De ez már egy másik történet!
A nagy sürgés-forgás közepette a fiatal pár ezenközben kikerült a védők gyűrűjéből. Az esztelen sietségben a lány édesanyjára és atyjára tekintett még búcsúzóul. Elszakadt tőlük, ki tudja, talán végérvényesen. Párja húzta félre, a menedéket nyújtó erdő felé, felismervén a társaság reménytelenné váló, kilátástalan helyzetét. A menekülésüket siker koronázta, biztonságot nyújtó tüskés bokrok rejtekén leltek nyugalomra. Cserénykarámja jó búvóhelynek bizonyult. Megmaradt nyájának vezérürüjéről sebtében vágta le a kolompot. Máskor oly szívesen hallgatták csilingelését, most azonban árulójukká vált volna bármiféle nesz, a kolompolás ismét veszélybe sodorná kettejüket. Mikor elvonult a horda dél felé a többi római villa felé, ők északnyugatnak tartva egy csendes völgyben találtak menedékre. Bővizű forrás mellett vertek tanyát.
Pannonia Savia nevű részét is feladni kényszerül a régen oly nagy hatalommal bíró Római Birodalom, ugyanis a nyugati gótok királya, a Merész Alarik az itt pár évtizede letelepedő hunokkal és alánokkal szövetkezve szemet vetett rá. Mindent elsöprő támadása elől lélekvesztve menekül több -kevesebb sikerrel a római lakosság javarésze.
Az itteni, eldugott völgyben biztonságban érezvén magukat, húzták-halasztották az itt lakók a költözést… Meg szerették volna várni a gabona betakarítását, az állatok év végi nagy behajtását. S mindeközben a szikla tetején folyamatos volt a rájuk ügyelő őrség. A közelben, az erdő fái között legeltető ifjú bojtárt lenézték származása miatt, szinte emberszámba sem vették. Ő pedig szorgalmasan és becsülettel tette a dolgát, a gödölyék, a bárányok szépen megnőttek mostanra. Közülük soha egy sem tűnt el, avatatlan szem számára láthatatlan cserénykarámját tüskebokrokból jól megépítette, éjszaka az erdő vadjaitól így nem kellett tartania, s mint később kiderült, bizony rejtekhelynek is kiválóan bevált vész esetén. Volt hogy a reája bízott jószágok mellett hált, máglyát rakva, ha farkasüvöltésre ébredt vagy más dúvad miatt riasztotta pásztorkutyája.
Nem ijedt meg saját árnyékától, annyi bizonyos. Egyszer a messzi bakonyi hegyekből idetévedő medvével gyűlt meg a baja. A környéken ólálkodva bizony sok borsot tört a többi gazda orra alá. Elragadott a szomszédos villagazdaságokból nem egy bárányt, borjút az éjszaka leple alatt. Este dőzsölt a gyümölcsösökben is. Üldözték, vadásztak rá. Mikor pirkadatkor idetévedt, igencsak meglepődhetett a tűzzel vassal rátámadó fiatalembertől. Személyében elérte végzete a fenevadat, hiába fogta menekülőre a megpörkölödőtt bajszú Dörmögő. Nyomait hátrahagyva, kitűnő nyomolvasóként követvén a letörött ágak övezte, földbe mélyedő tányértalpak csapáját, bukkant rá méltó ellenfele rejtekére, a barlangra. Ide bizony csak vész esetén húzódott vissza, sebeit nyalogatva, most azonban észrevéve, hogy nyomába értek, és éppen kifüstölni készülnek, éktelen haragra gerjedve rontott ki biztonságos sziklaodujából. Rosszul tette. A messzi bakonyi hegyekből már ismert medvevadászait felülmúló fürgeséggel és erővel találta magát szemben. Az előbb még szemközt álló kétlábú villámgyorsan balra ugrott előle. Oldalról tarkójára kapott szédítő erejű ütést, s mielőtt visszatámadhatott volna utolsó erejét is megfeszítve, nagyot reccsent koponyája a reá lesújtó fokostól. A bojtár csodaszámba menő hőstettét még aznap megünnepelte törzse. Visszaemlékezvén, régmúlt hagyomány szerint harcossá avatták eme kivételesen jeles alkalomból az erdő mélyén, hatalmas tábortűz mellett, és pediglen pontosan teliholdkor. Így történhetett, mikor is híre ment a környéken medvével való viadalának, és más szemmel néztek rá a törzsén kívüli emberek is. Elismerték tettéért. Ő pedig életreszóló álmokat kezdett szőni.
Ugyanis nemhiába óvta védte ennyire a reá bízott birkákat. Jussát összekuporgatva, szorgosan gyüjtögetett, hiszen vagyon nélkül végtelenül szegény marad. Kigondolta, jól utánaszámolva, ha saját nyája három tucatra rúg majd, a növendék állatokat is tovább tenyésztve, egy éven belül busás haszonra tehet szert. Fizetségképpen kapott egy-egy birkát érő, minden egyes római kis bronz érmét erszényében hordta. S bizony erszényének tartalma szépen gyarapodott! A munka meghozta gyümölcsét, s még valamit. A szerelmet!
Tavasszal találkoztak először. Ugyanis a villa nagylelkű gazdája minden május közepén a hagyományosan megtartandó Floralia fesztiválra meghívta munkásait is. A virágok istennőjének, Florának a tiszteletére tartott ünnepségen bizony szerelem gyúlt szivében e leányzó szépségének láttán. Elvarázsolta bűbájos kecsessége, szépen csillogó tekintete rabul ejtette szívét. Mindörökre. Azonban románcuk reménytelennek tűnt, hiszen vonzalma hiába talált viszonzásra. Az ifjú pásztor daliás termete, egyenes tekintete hiába vonta magára figyelmét a menyecskének is. Jópár katonaévet maga mögött tudó, leszerelt légiósként letelepedő édesapja nem nézte volna jó szemmel viszonyukat. Így aztán elkezdtek titokban találkozgatni. Egyik hónap múlt el a másik után. Közös jövőjük továbbra is kilátástalannak tűnt, ennek ellenére tovább szőtték álmaikat.
Édesatyja féltőn és egyszersmind büszkén tekintett lányára. Párt is választott számára, a légiósok parancsnokát, hiszen ő csak a hős, vitéz katonákat ismerte el egyedül. Ő is lentről küzdötte fel magát a katonai ranglétrán egészen magasra, századosi rangig. Tekintélyes polgárrá válván gazdagsága és villája áldás volt és átok egyben. Édesanyjának tűnt fel egyedül édes lányuk mindig szomorú pillantása, mikor reájuk tekintett.
Mint mondottam volt, ősi pásztorünnep felé jár az idő így tavasszal. Azonban dinom-dánom ünnepség helyett a családfő kiséretével együtt hosszú útra készül. Pannónia provinciát el kell hagyniuk ugyan, azonban a napfényes Itália várja őket haza. Könnyes tekintettel, még utoljára körbejárják a birtokot. A mindig virágzó gazdaságnak leáldozott, itt hagyják örökre. A nap már magasan jár, mire a családtagok egymást átkarolva felérnek a bronzkori népek szent helyeként tisztelt sziklájához. A széléről nyíló kilátás örökre bevésődik emlékezetükbe. És még valami. Mégpedig sorsfordító események sorozata. Testőreik harsány figyelmeztetésére riadtan néznek körbe.
Hátuk mögül, a közeli bokor aljából, sebágyából tegnap megsebzett vadkan ugrik fel. A halálos sebet okozó nyílvesszőt éppen a családfő lőtte ki utolsó vadászata közben a minap. Most pedig a fegyveres testőrség a kiséret tagjainak védelmére kel ugyan, de mindannyiuk élete továbbra is veszélyben forog. A fenevad egyenesen rájuk támad, és állkapcsát csattogtatva, hegyes agyarai megvillannak. Hiába szegeznek ellene kardot, hajítanak rá lándzsát, rohama mindent és mindenkit elsöprő. Megállíthatlannak tűnik! Itt a vég?
A közeli fák alatt delelő nyáj mellett éppen ebédhez készülődik a juhászbojtár. Ismerte régről az erdő hatalmas remetekanját. Jobban mondva, még ő is csak a hátrahagyott patanyomát látta, no meg rettentő hírét hallotta. A vidéket láthatatlan szellemként járva megdézsmált mindent, amihez hozzájutott ez a dúvad. Ráadásul sebezhetetlennek tűnt, a rá kilőtt nyíl nem fogta, a reá elhajított lándzsa elsüvített felette. Ez a szóbeszéd megalapozott volt, vastag bőrén át ugyanis nem hatolt akármilyen fegyver, s megérezvén a veszélyt, szempillantásnál gyorsabban oldott kereket, s tűnt el az erdő sűrűjébe.
Most azonban végre-valahára elérkezett várva várt találkozásuk pillanata. Ez egyben egyikük számára minden bizonnyal a végső is lesz. A zsivajra felfigyelvén pásztorunk nem teketóriázik, fa mögé állva célzásra emeli fegyverét, de közben már a vadkan közel három mázsás vasgolyóként szinte gurult, óriási sebességet felvéve az emberek, mint tekebábuk felé. Mindeközben senki nem figyelt fel a tölgyfa mögül elváló, a bronzkor ősi harcosait idéző pásztorunk árnyékszerű sziluettjére. Megelevendik a régmúlt pár pillanatra, Villámgyorsan cselekszik. Csatakiáltása elnyomja a tömeg kétségbeesett segélykérését, fokosát elhajítva, emberfeletti erővel pontosan fültövön találja az erdei fenevadat. Ne feledjük, erejét megsokszorozta szerelmének féltése!
A vérszomjas remetekan orra bukva, eszméletlenül terült el a díszes kompánia lábai előtt, az utolsó métereken az avart is feltúrva. Magatehetetlen testének súlyának lendülete itt tört meg végleg. Testőrök rövid lándzsáikat, kardjaikat belevágva hangos örömujjongással lelkendeztek, hőstettük láttán.
Sikerük, hőstettük azonban, mint tudjuk, látszólagos volt csupán. A jópár fegyver által borította tetem sündisznóra és tüskéire emlékeztetett. Körbeállták, s a körből egy valaki lépett ki, s némán hajolt le hozzá. A villa tulajdonosa. Nem tudta mire vélni csodával határos, vagy éppen szerencsés megmenekülésüket.
A sebeket, vágásokat tüzetesen megvizsgálva, csodálkozva tekintett körbe. Homlokát ráncolta, szemöldökét összevonta a fültő mögötti, koponyát törő seb, és az abba ékelődő idegen fegyver láttán. Lényegében ez adta meg a kegyelemdöfést az állat számára, és tette eszméletlenné, és innen bizony már csak a lendülete vitte tovább, s ekkor vágták bele fegyvereiket a testőrök!
A sokat tapasztalt, harcedzett légiós parancsnok ugyan már sejtette, sőt mi több, tudta, kit keressen. Fennhangon kérdezett rá:
- „Kié ez a harci fokos.?!”
A juhászbojtár büszkén lépett előre a fák takarásából, s így szólt:
- Bizony a fokos az enyém, nagy jó uram!
A közelebb állók legnagyobb döbbenetére fény gyúlt uraságuk könnybe lábadt szemében. Méltóságát így is megőrizve, ölelte át megmentőjüket, majd katonai üdvözlés regulája szerint hatalmas megtiszteltetésben részesítette. A családfő végre felismerte az egyszerű juhászbojtárban a harci virtust, az őslakos régiek tettvágyát, hősiességét. Az újabb mendemondák alapján az eddig semmirekellő bitangnak titulált, lenézett ridegpásztor elnyerte bizalmát és megbecsülését. Kézenfogva leányát, egyúttal áldását adta eddig titkolt frigyükre. S mellé hozományként vagyont érő római Sestertiust adományozott a fiatal szerelmespárnak. Ők illendően hajoltak meg előtte, egymásra tekintve fogadtak örök hűséget!
Felhőtlen örömük azonban nem tartott sokáig, hiszen ne feledjük, vészterhes időket éltek akkoriban. Búcsúzni jöttek fel ide a platóra, útra készen. Elkéstek.
Orsópálca
Kulcs (a villához)
Bronz Kolomp
