A lemenő nap nemcsak a vörös árnyalatú homokköveket színezte még pirosabbra azon a délutánon…. Észrevétlen üldözőik észrevétlenül bekerítették a bandát. Ugyanis az előreküldött felderítőiknek köszönhetően mindent tudtak a tervszerűen fosztogatók táboráról. Őrszemeiket örökre elnémították, vízhordóikat is várták már a völgyben: ők sem tértek soha többé vissza.
A csapat tagjai az évszázadokig itt lakó harcos avar törzs leszármazottai voltak. Bosszúra szomjaztak. Felajzva íjaikat tűzparancsra vártak. Pontosan céloztak, nem hagytak túlélőt őseik végső nyughelyének meggyalázói közül.
Egy kivételével. Az ifjú kitűnt eddig is fürgeségével. Villámgyorsan felmérte a helyzetet, meghallván a füle mellett elsuhanó első nyílvesszőt. Cikkcakkban futva igyekezett kikerülni a nyílzáporból és az ostromgyűrűből. Kapzsiságának engedve felkapta a bőriszákját. Ez lett majdnem a veszte. A plusz súly végzetesen lelassította. Szerencséjére vagy éppen szerencsétlenségére egy fedezékül használt barkócaberkenye repedezett törzsének csapódva kiszakadt a varrás zsákjának alján az eszeveszett rohanásban. Ez mentette meg életét. Egérutat nyert, de kincsei szétszóródtak az avarban, és ott is maradtak, a falevelek alatt.
Egészen a XXI. század elejéig… Mikor is régész felügyelete mellett önkéntes fémkeresősök kutatták át a területet centiméterről centiméterre lengetve. A készülékek egymás után jeleztek, és kerültek napfényre a hajdani bosszút bizonyító fémleletek: a nyílvesszőktől kezdve számtalan használati tárgyig. A nap fénypontja egy ezüstből készült törött majomfigurás fibula lett…
A Római Birodalom bukása után az Avar kaganátus felett is eljárt az idő. Utóbbi uralmát a frank és bolgár szövetség törte meg véglegesen. Vészterhes idők jártak akkoriban. Akik életben maradtak, továbbra is földbe mélyített veremlakásaikban élve, földet műveltek, állatokat tartottak.
Azonban jó néhány telepük véglegesen elnéptelenedett, nyom nélkül eltűnt, visszafoglalta ismét a természet. Ezzel együtt a hozzájuk közel eső, általában fél kilométer távolságra levő temetőik is hasonló sorsra jutottak. Gazdagon rovott kopjafáik, sírköveik mutatták legtovább az avar harcosok és törzsfők végső nyughelyét. Ezeket galád módon gazdag kincslelet és sírmelléklet reményében megásták a kor sírrablói.
Legtöbbször a sírhant közepén keresték a derékszíjak díszeit, a halott használati tárgyait, kardját, kését, szerencsét hozó talizmánját, ruhatűit és a lovas életmódhoz kapcsolódó lószerszámvereteket.
A Balaton környékén, Pogány-pince néven ismert egy katlanszerű mélyedés. Mindenünnen természetes gátak - afféle sáncok védelmezik mind a mai napig. Pontosan, ahogyan innen az egynapi járásra levő hegygerinctől délre fekvő lefolyástalan területet is. Annyi különbséggel, előbbi helyen szürkésfehér dolomit sziklák, itt pedig vörös permi homokkövek kibukkanásai tarkítják a felszínt.
Kitűnő rejtekhelynek számított különösen az utóbbi. Több esetben meghúzták magukat a harcok elől ide menekülők, de még több esetben a rablóbandák... most is éppen sírfosztogatók szedett-vedett csapata érkezett sietve. Sátorfáik felverésével egy időben őrszemeket állítottak, a közeli patakhoz pedig leküldtek pár embert az éltető vízért. Míg ők teletöltött bőrtömlőikkel megfordultak, a többiek tüzet raktak és lemálházták magukról súlyos iszákjaikat... Az általuk megbolygatott avar temetőből származó kincsekkel voltak tele. Jelen pillanatban nem gondolták volna, hogy éppen ezek okozzák vesztüket.
MCBUBU.HU - Sütő Krisztián: Az avar temető 1. - A katlan