A kocsi eredetével kapcsolatban még ma is számos tévhit él a köztudatban. Az minden kétséget kizáró tény, hogy a kocsi magyar találmány, mely hosszú idő alatt az egyszerű szekérből fejlődött ki. Az egykori források, majd a hagyományok egyaránt Mátyás király nevéhez fűzték a kocsi feltalálását, de ez nem teljesen felel meg a valóságnak. A feltalálása bizonyosan korábbi, és a kocsi kocsigyártó mesterekről is korábban hallunk, az viszont igaz, hogy ez a korában gyors jármű valóban Mátyás uralkodása alatt fejlődött ki, terjedt el és gyakori utazásai során a király maga is szívesen használta a kocsit vagy kocsiszekeret, amely váltott lovakkal naponta százezer lépést, azaz 75 kilométert tudott megtenni. Mátyás Bécs elfoglalása, 1485 után a meghódított városba költözött, és a Budával való rendszeres összeköttetés megteremtése végett felállította az első „kocsipostát”. A Budáról - Győrön át - Bécsbe vezető országút vonalán feküdt Kocs község, a kocsipostának pihenő és etető állomása. Feltételezhető, hogy a Komárom megyei helység kocsigyártó kézműves mesterei alakították ki a könnyű utazó, parasztszekérből azt a járművet, amely később falujuk nevéről a kocs-i szekér nevet nyerte.
A korai magyarok vándorlásai során találkoztak perzsa kereskedőkkel, áruikkal és sok új dologgal. Az új tárgyaknak a nevét is átvették. Talán, akik ezt követően szekeret használtak vagy tulajdonukban volt ez az eszköz, már ezzel a jelzővel illeték, különböztették meg egymástól. A tudomány szerint tőlük vehettük át ezt a bizonyos szekér szót is, amely nyelvünkben így iráni jövevényszó. Honfoglaló elődeink bizonyosan használtak állatok vonta kerekes járműveket. A kerékkel és a járművel kapcsolatos műszavak alapján valószínűsíthető, hogy szekérkészítő mestereik is voltak. Ez az ősi foglalkozás a faragómesterséghez tartozott, s akkor ismerte meg és sajátította el a magyarság, amikor a kerekes jármű használatát. A XIII. században már önálló jobbágy-foglalkozás, de magyar nevét, mint kerekes, kerékgyártó, szekérgyártó, csak a következő századból ismerjük. Ebből is alakulhatott ki a Szekér, mint családnév a gyártó utótagos tag elhagyásával.
A szekeret kezdetben alig használták személyszállításra. Uralkodók, papok és asszonyok ugyan utaztak rajtuk, jelentősebb szerepük elsősorban a teherszállítás volt. (Pl. a lóháton utazó udvar után egész sor, az útiholmikkal és egyebekkel megrakott szekér haladt.) A források a szekér számos fajtáját ismertetik.
A hintó lényegében a kocsival egy időben alakult ki, de az alaptípusként szolgáló szekérből egészen más típusú jármű jött létre. A leglényegesebb eltérés a kocsiszekrény beépítésénél mutatkozik meg. A hintóknál a kocsitestet kötéllel, lánccal, bőrszíjjal eleinte tartó oszlopokra, majd tartó vasakra, később rugókra függesztették. A kocsiszekrényt tartó oszlopok erős kerekeken nyugvó alvázra támaszkodtak. A felfüggesztés célja az utazás kényelmetlen kísérő jelenségének, a rázásnak a csökkentése volt. A hintók kezdetben fedelet is kaptak, amire ponyvát, bőrt, vagy különféle textíliákat (pl. bársonyt) erősítettek.
A szekeret kezdetben alig használták személyszállításra. Uralkodók, papok és asszonyok ugyan utaztak rajtuk, jelentősebb szerepük elsősorban a teherszállítás volt. (Pl. a lóháton utazó udvar után egész sor, az útiholmikkal és egyebekkel megrakott szekér haladt.) A források a szekér számos fajtáját ismertetik.
A hintó lényegében a kocsival egy időben alakult ki, de az alaptípusként szolgáló szekérből egészen más típusú jármű jött létre. A leglényegesebb eltérés a kocsiszekrény beépítésénél mutatkozik meg. A hintóknál a kocsitestet kötéllel, lánccal, bőrszíjjal eleinte tartó oszlopokra, majd tartó vasakra, később rugókra függesztették. A kocsiszekrényt tartó oszlopok erős kerekeken nyugvó alvázra támaszkodtak. A felfüggesztés célja az utazás kényelmetlen kísérő jelenségének, a rázásnak a csökkentése volt. A hintók kezdetben fedelet is kaptak, amire ponyvát, bőrt, vagy különféle textíliákat (pl. bársonyt) erősítettek.
A magyar kocsi első hiteles ábrázolása, 1568. (Schemel-Hungarian coach, 1568.)
Kocs falu első okleveles említése 1237-ből való Ruch, Kuch formában. A hagyomány szerint később a helyi bognárok által készített szekér Kocsról (németül: kutsche, angolul: coach franciául: cocher) kapta a nevét. Számos változata létezik: hintó, konflis, fiáker formájában. Magára, a hintóra utaló első írott bizonyítékunk 1267. évből való, és IV. Béla király oklevelében fordul elő az ingó szekér (currus mobilis), bár még latin nyelven. Ezen oklevél szerint Tamás comes fia Fülöp „a király ügyei intézése végett utazott a római kúriához, és Itália távolabbi vidékeire egy szíjakon függő szekérrel”. Ugyan itt még nem tudjuk, hogy ez Kocsról származó hintó lenne, de egyértelműen ezt a típust írják le.
1326. augusztus 3-án íródott Károly király oklevelében "curru magno vulgo Rudas" és a "quod currus salibus oneratos" szó összefüggésben használják. 1342-ben már bizonyosan a hintóról hallunk, ami Küküllei János krónikájából származik. Ebben leírja, hogy Károly Róbert király temetésén a holttestet három ló húzta „currus mobilis, currus ostilarius” -on, azaz temetési hintón vitték, ami egyértelműen a felfüggesztésre utal, és a hintálózó, ingó jelentésnek a tükörfordítása, mint „hintó”.
1326. augusztus 3-án íródott Károly király oklevelében "curru magno vulgo Rudas" és a "quod currus salibus oneratos" szó összefüggésben használják. 1342-ben már bizonyosan a hintóról hallunk, ami Küküllei János krónikájából származik. Ebben leírja, hogy Károly Róbert király temetésén a holttestet három ló húzta „currus mobilis, currus ostilarius” -on, azaz temetési hintón vitték, ami egyértelműen a felfüggesztésre utal, és a hintálózó, ingó jelentésnek a tükörfordítása, mint „hintó”.
1343-ban Erzsébet királyné, Károly Róbert király özvegye Nápolyba való utazásakor említették a feljegyzések a 4-ló húzta hintót, majd még ez évben Nagy Lajos király anyjának Nápolyból Rómába való útja leírásában olvashatunk a 6 ló húzta hintón, currus mobilison való utazásáról. Egy 1370. évből származó írásban már megjelenik a szekér szó is, „de vno curru vulgariter Rudas Zeker vocatae, quatuor grossos Bohemicales, de curru paruo, Ayanthos Zeker vulgariter vocato duos grossos, similiter”. Nagy Lajos király 1372-ben kelt levelében is szerepel a szíjiakon függő szekér: "Post ipsam curram pendentem transmittere. 1386. évben, Nagy Lajos halála után már mindkét jármű, a szekér és a hintó is szerepel Erzsébet és Mária királynék utazásakor, mikor a Garaiak kíséretében Budáról Dzsakovárra utaztak.
Más formában, a Göncölszekér csillagkép első nyelvi alakzata az 1400-as évek elejéről származik, a „Schlägli szójegyzék"-ben: szekérhúgy (akkori írással: „zeker hug"), azaz szekér csillagzat.
Magyarul 1421-ben olvashatunk szekérről, mégpedig Kocs község kapcsán, ekkor Zsigmond király a kocsi szekérkészítő mestereket bízta meg Erzsébet lánya és V. Albert herceg menyegzői szekerének elkészítésével.
A Dunántúl és a Felvidék egyes részein használt nehéz mázsaszekér mellett, amely a nemzetközi kereskedelmünkben is használatos volt, többféle könnyebb, egy- és kétfogatos típusról esik említés. 1433-ban megtaláljuk az egyértelműen magyar jellegzetességgel rendelkező kocsit is. A leírt utazó szekér teljesen eltért az Európa más tájain használt szekértípusoktól, és főbb jellegzetessége a könnyűsége és magas hátsó kereke volt, és ugyanezek a sajátosságok jellemezték a "magyar kocsi"-t is. 1433-ban Bertrandon de la Broquiere francia nemes egy, az Alföldön látott kétrudas szekérről készített részletes leírást: "Utamon találkoztam emberekkel, akik szekereken utaztak, heten az egyiken, heten vagy nyolcan a másikon és a szekereket, mint ahogyan ez szokás, csak egy ló húzta, és úgy tesznek, amikor hosszú útra készülnek. Némely szekér a vidék szokása szerint van befedve, melyek igen szépek és könnyűek, a kerekek és minden egyéb részük is úgy tűnik, hogy egy ember elbírná a vállán, ha a sárban elakadna. A hátsó kerekek sokkal magasabban vannak. mint az elsők, és igen jó alvás és pihenés esik benne, mivel a vidék olyan sík, hogy semmilyen akadály sem lelhető rajta, így a ló könnyen haladhat előre."
Más formában, a Göncölszekér csillagkép első nyelvi alakzata az 1400-as évek elejéről származik, a „Schlägli szójegyzék"-ben: szekérhúgy (akkori írással: „zeker hug"), azaz szekér csillagzat.
Magyarul 1421-ben olvashatunk szekérről, mégpedig Kocs község kapcsán, ekkor Zsigmond király a kocsi szekérkészítő mestereket bízta meg Erzsébet lánya és V. Albert herceg menyegzői szekerének elkészítésével.
A Dunántúl és a Felvidék egyes részein használt nehéz mázsaszekér mellett, amely a nemzetközi kereskedelmünkben is használatos volt, többféle könnyebb, egy- és kétfogatos típusról esik említés. 1433-ban megtaláljuk az egyértelműen magyar jellegzetességgel rendelkező kocsit is. A leírt utazó szekér teljesen eltért az Európa más tájain használt szekértípusoktól, és főbb jellegzetessége a könnyűsége és magas hátsó kereke volt, és ugyanezek a sajátosságok jellemezték a "magyar kocsi"-t is. 1433-ban Bertrandon de la Broquiere francia nemes egy, az Alföldön látott kétrudas szekérről készített részletes leírást: "Utamon találkoztam emberekkel, akik szekereken utaztak, heten az egyiken, heten vagy nyolcan a másikon és a szekereket, mint ahogyan ez szokás, csak egy ló húzta, és úgy tesznek, amikor hosszú útra készülnek. Némely szekér a vidék szokása szerint van befedve, melyek igen szépek és könnyűek, a kerekek és minden egyéb részük is úgy tűnik, hogy egy ember elbírná a vállán, ha a sárban elakadna. A hátsó kerekek sokkal magasabban vannak. mint az elsők, és igen jó alvás és pihenés esik benne, mivel a vidék olyan sík, hogy semmilyen akadály sem lelhető rajta, így a ló könnyen haladhat előre."
Az egyik legkorábbi bizonyítékot a magyar kocsi történetéhez Tarr László 1487-ből hagyta ránk. Mátyás király tudomást szerezhetett arról, hogy Kocson ügyes kezű kocsigyártó bognárok találhatók. Hamarosan fellendült az utasközlekedés, amely kimondottan Mátyás király kezdeményezésének tekinthető. Beindult a kocsiposta, amely a kocsi használatával hazánkból terjedt el külföldre. A XVI. század elején a Buda-Bécs vonalon már rendes járatok és kocsiállomások állottak fenn. Kocson a középkor végén kialakult közlekedési centrum jelleg a török háborúk időszakában felszámolódott.
1490-ben tűnik fel először, mint hintó, az akkori magyar nyelvben „hyntho zeker” kifejezésben. A kocsi kocsi első igen részletes leírása Sigmund von Herberstein osztrák diplomatától származik, aki 1518-ban utazott át Magyarországon "Kotschi Wagen"-en.
1490-ben tűnik fel először, mint hintó, az akkori magyar nyelvben „hyntho zeker” kifejezésben. A kocsi kocsi első igen részletes leírása Sigmund von Herberstein osztrák diplomatától származik, aki 1518-ban utazott át Magyarországon "Kotschi Wagen"-en.
Az osztrák államférfi és történetíró Rerum Moscovitarum Commentarii c. munkájában említi, hogy megálltak Kocstól 5 mérföldre Vark faluban, ahol ellenőrizték a lovak patkóinak állapotát és kijavították a kocsiszíjakat. Az első fennmaradt hiteles ábrázolás 1568-ból származik, Jeremias Schemei augsburgi festő készítette. A kettőt egybevetve a magyar kocsiról a következők állapíthatók meg: a kocsiban a kocsissal együtt négy személy fért el, a vesszőből fonott kassal bélelt kocsiszekrény hátul felmagasodott, védve az utazókat a felcsapódó portól, sártól. A kocsiderékban vánkosok, párnák tették kényelmesebbé az utazást és maradt hely az útipoggyásznak is. Az oldalakat lőccsel támasztották meg, maga a kocsitest a tengelyeken nyugodott és a kocsi alvázánál már alkalmazták a fordulékonysághoz szükséges korabeli találmányt. az úgynevezett "fergettyű"-t. A kocsin vasalást még alig találunk. A fogatot három ló húzta, s a lovakat könnyű szügyhámmal szerszámozták fel. A jellegzetesen magasodó, ívelt kocsioldal mellett a hármas fogat volt a magyar kocsi legjellemzőbb sajátsága.
Az ívelt, úgynevezett görbeoldalú kocsi a Dunántúl túlnyomó részén és a Kisalföldön, valamint a Duna mindkét oldalán napjainkig fennmaradt. 1588-ban „weres poztoval boritoth hyntho zeker” -ről olvashatunk. A fentiek alapján valószínűsíthető, hogy az Európában általánosan elterjedtnek számító, tengelyre erősített faszekrényes kocsiszerkezet mellett Magyarországon létezett valamilyen függesztőszíjas, vagy legalábbis szíjazattal ellátott kocsitípus. Ennek megépítése, szerkesztése azért köthető kizárólagosan hozzánk, mert azok a nagy szakítószilárdságú, ruganyos szíjak, melyek révén egy ilyen típus megkonstruálása lehetővé vált, csak Magyarországon készültek, a már a honfoglalók által is alkalmazott timsós-faggyús eljárással. Ezek minőségével, tartósságával kapcsolatban La Lande nyilván gyakorlati tapasztalatok alapján írta, hogy „Ha a magyar módra kikészített bőrt öt-hat éven át használjuk függesztőszíjként, ott, ahol a vas még nem koptatta ki, teljes mértékben őrzi korábbi erejét, ami mindennél jobban megvilágítja az effajta bőrkikészítés előnyeit. Ha valaki biztonságban akar lenni, két-három évenként új függesztő szíjakat kell csináltatnia, mert a bőr kinyúlik és ki is szárad, aminek következtében lágyságát és hajlékonyságát elveszti. Ismerik ezeknek olajjal való kikészítését is, aminek következtében tartósabbak. Ennek fontja szintén 10 sol, és a felerősítésért is fizetni kell 6 livre-t, de mindezek ellenére ezek a kivert, fésült és sodort fonatok nem olyan jók, mint a magyar módra készített függesztőszíjak, mert nem rendelkeznek a jól kikészített bőr rugalmasságával és erejével.
Az ívelt, úgynevezett görbeoldalú kocsi a Dunántúl túlnyomó részén és a Kisalföldön, valamint a Duna mindkét oldalán napjainkig fennmaradt. 1588-ban „weres poztoval boritoth hyntho zeker” -ről olvashatunk. A fentiek alapján valószínűsíthető, hogy az Európában általánosan elterjedtnek számító, tengelyre erősített faszekrényes kocsiszerkezet mellett Magyarországon létezett valamilyen függesztőszíjas, vagy legalábbis szíjazattal ellátott kocsitípus. Ennek megépítése, szerkesztése azért köthető kizárólagosan hozzánk, mert azok a nagy szakítószilárdságú, ruganyos szíjak, melyek révén egy ilyen típus megkonstruálása lehetővé vált, csak Magyarországon készültek, a már a honfoglalók által is alkalmazott timsós-faggyús eljárással. Ezek minőségével, tartósságával kapcsolatban La Lande nyilván gyakorlati tapasztalatok alapján írta, hogy „Ha a magyar módra kikészített bőrt öt-hat éven át használjuk függesztőszíjként, ott, ahol a vas még nem koptatta ki, teljes mértékben őrzi korábbi erejét, ami mindennél jobban megvilágítja az effajta bőrkikészítés előnyeit. Ha valaki biztonságban akar lenni, két-három évenként új függesztő szíjakat kell csináltatnia, mert a bőr kinyúlik és ki is szárad, aminek következtében lágyságát és hajlékonyságát elveszti. Ismerik ezeknek olajjal való kikészítését is, aminek következtében tartósabbak. Ennek fontja szintén 10 sol, és a felerősítésért is fizetni kell 6 livre-t, de mindezek ellenére ezek a kivert, fésült és sodort fonatok nem olyan jók, mint a magyar módra készített függesztőszíjak, mert nem rendelkeznek a jól kikészített bőr rugalmasságával és erejével.
Magyarországon a 16. századtól kezdve a kocsin való utazás már annyira szokásba jött, hogy törvényben kellett kimondani: hadba nem szabad "in kocsi" vonulni. A 16. században a hintók egyre nagyobb számban és többféle formában készültek a kocsigyártó műhelyekben. A merev, mozdíthatatlan tetővel fedett hintók mellett feltűntek a szétnyitható tetejű változatok is, melyeknek a Későbbi nevük landauer. Méretük arányos, és nemcsak kényelmesebb, hanem gyorsabb utazást biztosító járművek ezek. A használóik köre is bővült. A kocsi rövid idő alatt elterjedt egész Európában, és ezt látszik igazolni, hogy a magyar elnevezést a legtöbb európai nyelv átvette: németül "Kutsche", franciául "coche", olaszul "occi", flamandul "goetse", angolul "coach", lengyelül "koczi", csehül "kočár", szlovákul "koč", "kočiar", ukrajnában "коч", szerbiában "кочије", szlovéniában "kočíja", svédül "kusk", stb. A Kaukázus vidékén és Kis-Ázsiában a könnyű szekeret „madzsarnak” nevezik.
Sok országban azonban ezt az elnevezést nem csak a magyar eredetű kocsi, hanem másféle típusú jármű, főként hintó is kapta.
Sok országban azonban ezt az elnevezést nem csak a magyar eredetű kocsi, hanem másféle típusú jármű, főként hintó is kapta.
Kocs, Kocsi múzeum
Az un. "fakó szekér" használata a hódoltság idején vált általánossá. A fakó ("fából való") szó a vasalás nélküli szekerek jelzésére szolgált. A kisméretű, könnyű, rövid szekeret kisebb távolságokra, nehéz terepen használták, s mivel a vasazatlan kerekek gyakran törtek, az előrelátó utazók némelykor tucatnyi kereket vittek magukkal. A fakószekér egyes vidékeken a 20. század elejéig használatban volt.
Az utazáshoz nemcsak hintókra, hanem egyéb előkészületekre is szükség volt. Akik társzekerek nélkül utaztak, azoknak mindent a hintón kellett magukkal vinniük. "abban az időben szokás vala, hogy útra egy fazék káposztát főzzenek s valami sültet vittenek, s kivált nyárban, mihelyen jó füvet találtanak, ettenek, az első ülésben való párnazsák alatt rendszerént az frajok pokrócok volt, azon hátul az fazék káposzta. Sültet, fejér cipót hordoztak, palackban vagy pincetokban bort, mert hogy mindenütt jó bort nem kaphattanak, bort és fejér cipót mindenkor hordoztanak magokkal. Az magyar hintónak az hátulsó bakjára nagy, öreg, fekete bőrrel borított, ónos szegekkel cifrán megvert ládát tettenek, abban, kivált, ha pompás vendégségre vagy lakodalomban mentenek, úr, asszony köntöseit, szoknyáját s egyéb portékáit mind bérakták." A magasabb rangú személyeket kisebb karaván kísérte: a hintókat "konyhakocsi", "pohárszék kocsi", "innya kocsi", "jeges kocsi", "éléses társzekér" stb. követte. A hintókba az "utak mineműségétől" és az urak módosságától függően fogták a lovakat. Magyarországon kezdetben a hatos fogat terjedt el, de lassan háttérbe szorította az ún. "hőkös" - az ötös - fogat, amelybe egymás mögé, elöl három, hátul két lovat fogtak be. Ezt a fogatot tartották az "igazi" és "eredeti" magyar fogatnak.
1594-ben Szinán pasa Tatáról Győr felé vonulva 200 000 fős seregével több falut, köztük Kocsot is felégette, a menekülő lakosságot pedig lemészárolta. 1683-ban Kara Musztafa 250 000 fős serege Bécsből a budai úton vonulva az útjukba eső falvakat, köztük Kocsot is porrá égette, lakóit rabláncra fűzve magával hurcolta. 1727-ben az Eszterházy család birtokába került a terület. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően egy ideig járási székhely volt.
Az utazáshoz nemcsak hintókra, hanem egyéb előkészületekre is szükség volt. Akik társzekerek nélkül utaztak, azoknak mindent a hintón kellett magukkal vinniük. "abban az időben szokás vala, hogy útra egy fazék káposztát főzzenek s valami sültet vittenek, s kivált nyárban, mihelyen jó füvet találtanak, ettenek, az első ülésben való párnazsák alatt rendszerént az frajok pokrócok volt, azon hátul az fazék káposzta. Sültet, fejér cipót hordoztak, palackban vagy pincetokban bort, mert hogy mindenütt jó bort nem kaphattanak, bort és fejér cipót mindenkor hordoztanak magokkal. Az magyar hintónak az hátulsó bakjára nagy, öreg, fekete bőrrel borított, ónos szegekkel cifrán megvert ládát tettenek, abban, kivált, ha pompás vendégségre vagy lakodalomban mentenek, úr, asszony köntöseit, szoknyáját s egyéb portékáit mind bérakták." A magasabb rangú személyeket kisebb karaván kísérte: a hintókat "konyhakocsi", "pohárszék kocsi", "innya kocsi", "jeges kocsi", "éléses társzekér" stb. követte. A hintókba az "utak mineműségétől" és az urak módosságától függően fogták a lovakat. Magyarországon kezdetben a hatos fogat terjedt el, de lassan háttérbe szorította az ún. "hőkös" - az ötös - fogat, amelybe egymás mögé, elöl három, hátul két lovat fogtak be. Ezt a fogatot tartották az "igazi" és "eredeti" magyar fogatnak.
1594-ben Szinán pasa Tatáról Győr felé vonulva 200 000 fős seregével több falut, köztük Kocsot is felégette, a menekülő lakosságot pedig lemészárolta. 1683-ban Kara Musztafa 250 000 fős serege Bécsből a budai úton vonulva az útjukba eső falvakat, köztük Kocsot is porrá égette, lakóit rabláncra fűzve magával hurcolta. 1727-ben az Eszterházy család birtokába került a terület. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően egy ideig járási székhely volt.
Kaszás Zsolt: A kocsi kocsi, avagy mitől kocsi a kocsi, 2023.
Források:
library.hungaricana.hu
- Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez
- Domanovszky Sándor: Mázsaszekér
- Fejér, Georgius: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis.
http://kocs.hu/kocsi-muzeum/
mek.oszk.hu - Apor Péter - Metamorphosis Transylvaniae – Avagy az erdélyi régi szokások és rendtartások, akik voltak s múltanak, s újak származtatnak
http://www.hungarikum.hu/hu/content/kocsi-kocsi
Szekerek – Történeti áttekintés http://users.atw.hu/szekerek/info.html,
Wikipedia
library.hungaricana.hu
- Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez
- Domanovszky Sándor: Mázsaszekér
- Fejér, Georgius: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis.
http://kocs.hu/kocsi-muzeum/
mek.oszk.hu - Apor Péter - Metamorphosis Transylvaniae – Avagy az erdélyi régi szokások és rendtartások, akik voltak s múltanak, s újak származtatnak
http://www.hungarikum.hu/hu/content/kocsi-kocsi
Szekerek – Történeti áttekintés http://users.atw.hu/szekerek/info.html,
Wikipedia